Sport

Kajak-kenu VB: negyedikként ért célba Nádas Bencéék kvartettje és Balogh Gergely is, mindannyian a B döntőbe kvalifikálták magukat

Az eddig lezajlott négy magyar érdekeltségű középfutam felemás eredményt hozott a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon: a négy egység közül kettő jutott be a szombati fináléba, két másik hajó, azaz a szegediek a B döntőbe kvalifikálták magukat – írja az MTI.

A pénteki középfutamos program kezdeteként magyar részről a kenus Korisánszky Dávidot szólították a rajthoz, és akárcsak a többi számban, 200 méter egyesben is az első három hely ért döntőt. Az MTK rutinos, 29 éves, háromszoros vb-bronzérmes versenyzője az előfutamban ötödikként ért célba, most azonban óriási csata végén sikerült megnyernie versenyét. A kazah Viktor Stepanovval és a cseh Petr Fuksával harcolt nagyot, amit jól mutat, hogy az első három helyezett 13 századmásodpercen belül ért célba.

A SZEGEDI NÁDAS BENCÉÉK A B DÖNTŐBEN FOLYTATJÁK

Hasonlóan szoros küzdelmet hozott az 500 méteres férfi kajaknégyesek versenye, a Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence összeállítású magyar kvartett azonban ebben lemaradt az első három helyről – a harmadik egységtől éppen 13 századdal. Öt hajó is szinte együtt haladt, s a végén minimális előnnyel a csehek, a franciák és a házigazda kanadaiak szerezték meg a továbbjutó pozíciókat, míg Kuliék – bár a litvánokat sikerült megelőzniük – negyedikként értek a célba, így szombaton csak a B döntőben szállhatnak vízre. “Nehéz mit mondani, a pályának gyakorlatilag egyik része sem volt jó” – értékelt a vezérevezős, Kuli István.

BALOGH GERGELY NEGYEDIK LETT

A férfi kenupárosok 500 méteres középfutamában a tavaly ezüstérmes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó a táv nagy részében vezetett, s ugyan közvetlenül a befutó előtt megelőzte kínai riválisa, a biztos második hellyel magabiztosan kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé. A Szegedre igazolt 21 éves, vb-újonc kajakos Balogh Gergely is mindent megtett, hogy bekerüljön az első három közé. Féltávnál a negyedik helyen lapátolt, s akkor még úgy tűnt, egy jó hajrával előrébb léphet, de végül túl erős volt számára az ausztrál Jean Westhuyzen, a svéd Dennis Kernen és a lengyel Wiktor Leszczynski által diktált tempó, s negyedik helyével szombaton a B döntőben fejezi majd be a világbajnokságot. “Szerettem volna A döntőzni, így nem vagyok elégedett. A jövőben még többet kell készülni, edzeni, és akkor biztos vagyok benne, hogy meglesz” – fogalmazott Balogh Gergely.

SUBA RÓBERT IS NEGYEDIKKÉNT ÉRT CÉLBA

A parakajakos Kiss Péter Pál másodszor is megvédte címét a KL1 200 méteres versenyben a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon. A Budapesti Honvéd 19 éves, paralimpiai bajnok versenyzője a pénteki fináléban végig irányította a futamot, piros-fehér-zöld hajójával a rajt után rögtön az élre állt, s bár brazil riválisa a hajrában megpróbálta megszorítani, magabiztos győzelmet aratott. Kiss 2019 és 2021 után sorozatban harmadszor nyert. A szám másik magyar indulója, a 42 esztendős, riói paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert negyedik lett a döntőben. A további két magyar érdekeltségű pénteki fináléban Rozbora András a hetedik helyen végzett KL2 200 méteren, míg Kiss Erik nyolcadikként zárt KL3 200 méteren.

    

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb