Közélet

Megérkezett a pénz: Ukrajna kész átengedni az olajat a Barátság vezetéken, az új szállítmány már szerda este megérkezhet

Az ukrán fél megerősítette, hogy a Mol kifizette a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának tranzitdíját, így Oroszország már az olajszállítás újraindítására készül – közölte a Bloomberggel aTransznyeft-szóvivője a HVG szerint. Igor Djomin szerint a leállás utáni első nyersolaj-szállítmány akár már szerda este megérkezhet Szlovákiába.

AUGUSZTUS 4-ÉN ÁLLT LE A SZÁLLÍTÁS

Mint ismert, az olajszállítás augusztus 4-én állt le a Barátság vezeték déli, Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot kiszolgáló ágán, ám a nagyközönség számára ez csak kedden derült ki. A leállás oka az orosz magyarázat szerint az volt, hogy a Transznyeft előre elutalta ugyan a tranzitdíjat a vezeték ukrajnai szakaszát üzemeltető Ukrtransznaftának, ám az összeg visszapattant, a Gazprombank tájékoztatása szerint az uniós szankciók miatt.

A MOL KÉTSZERESEN IS ÉRINTETT AZ ÜGYBEN

A Mol kétszeresen is érintett az ügyben, mert a magyar vállalat tulajdona a szlovákiai Slovnaft olajvállalat, és annak pozsonyi olajfinomítója is. A magyar vállalat gyorsan lépett, kedd délután jelezte, hogy több hétre – mint kicsit később kiderült, nagyjából három hétre – elegendő saját tartalékkal rendelkezik, így a magyarországi ellátás nincs közvetlen veszélyben, valamint azt is bejelentette, hogy kész kifizetni az ukrán cégnek a hiányzó tranzitdíjat.

Szerda délelőtt közölték, hogy a fizetés megtörtént. Azt is írták, a szállítás “napokon belül” újraindulhat. A Transznyeft-szóvivő szerint ennél tehát még gyorsabban megindulhat az olajáramoltatás, hiszen az ukrán fél megerősítette, hogy a Mol kifizette a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának tranzitdíját.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb