Kikapcs

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és kiállítások: augusztus 30-án elstartol a XVI. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál

A kultúrakedvelők és a fesztiválozni vágyók előtt ősszel sem zárja be kapuit a Napfény Városa. Augusztus végétől egészen november közepéig várja az érdeklődőket a XVI. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál – tette közzé az MTI. A hagyományokhoz híven, Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája, a szegedi Új zsinagóga ad majd otthont a rendezvénynek. 

AUGUSZTUS UTOLSÓ NAPJÁN IS ÉRDEMES AZ ÚJSZEGEDI ZSINAGÓGÁHOZ LÁTOGATNUNK

A koronavírus miatt tavaly elmaradt, most viszont színes programokkal és újult lendülettel nyitja az őszi szezont a rendezvény. A fesztivál rendezvényei javarészt az szegedi Új zsinagóga köré csoportosulnak. Augusztus 30-án itt startol el a fesztivál, ekkor Antal Gábor dzsesszzongorista, zeneszerző nemzetközi sikereket is elérő triója és Szőke Szandra énekes, dalszövegíró közös koncertjét hallgathatjuk meg.

ÍME A TELJES PROGRAM

A Szegedtourism közzétette a programsorozat minden elemét, lássuk milyen eseményekre látogathatnak az érdeklődők:

  • Augusztus 30. (kedd) 18:00 Antal Gábor trió feat. Szőke Szandra koncert (helyszín: Új zsinagóga, belépő: 2300 Ft)
  • Szeptember 6. (kedd) 19:00 Falusi Mariannal és Sárik Péter trió: Jazzkívánság-műsor magyarul – koncert (helyszín: Új zsinagóga belépő: 4800 Ft)
  • Szeptember 11. (vasárnap) 14:00 Pro és kontra – beszélgetések a függőségekről – Dr. Zacher Gábor és vendégei (helyszín: Új zsinagóga, belépő: 2000 Ft)
  • Szeptember 13. (kedd) 19:00 A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje (helyszín: Új zsinagóga, belépő: 1500 Ft)
  • Szeptember 15. (csütörtök) 19:00 Maszkura és a Tücsökraj koncert (helyszín: Új zsinagóga, belépő: 2500 Ft)
  • Szeptember 18. (vasárnap) A szegedi zsinagógák – az Új és a régi zsinagóga megtekintése (A régi zsinagóga 10:00-13:00 között tart nyitva, az Új zsinagóga 10:00-16:00 között, belépő a zsinagóga alapjegyára)
  • Szeptember 20. (kedd) 18:00 Dr. habil Csanádi László orgonabemutató hangversenye (helyszín: Új zsinagóga, belépő: a zsinagóga alapjegyára)
  • Szeptember 22. (csütörtök) 16:30 Ábrahám Vera: Szegedtől Jeruzsálemig. A Löw-könyvtár története – könyvbemutató (helyszín: A Szegedi Zsidó Hitközség székházának díszterme, INGYENES!)
  • Október 6.(csütörtök) 10:00 Tardoss-Tauszig Ármin és a szegedi művészélet – kiállítás megnyitó (helyszín: Új zsinagóga, belépő: a zsinagóga alapjegyára)
  • Október 30. (vasárnap) 14:00 Fodor Péter: A báró Jósika Miklós zsidó cserkészcsapat története – könyvbemutató (helyszín: Szegedi Zsidó Hitközség székházának díszterme, INGYENES!)
  • November 6. (vasárnap) 15:00 Varnus Xavér orgonakoncertje (helyszín: Új zsinagóga, jegyek kizárólag a jegy.hu-n kaphatók!) – MINDEN JEGY ELKELT!
  • November 10. (csütörtök) 16:00 Molnár Judit – Frojimovics Kinga: Szolnok–Strasshof–Szolnok. Tények és emlékek a Bécsben és környékén „jégre tett” Szolnokról deportáltakról 1944–1948.-könyvbemutató (helyszín: A Szegedi Zsidó Hitközség székházának díszterme, INGYENES!)

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb