Szegedi Arcok

Le a kalappal: életet mentett a szentesi úszómester, egy 14 éves lányt kellett újraéleszteni a medencénél

Életet mentett Baranyi Csaba úszómester a szentesi strandon – írja a Szentes TV a közösségi oldalán. Mint kiemelték, pénteken 17 óra körül a Szentesi Üdülőközpont kültéri 50 méteres medencéjénél egy édesanya jelezte az éppen kisgyerekeknek segítő Baranyi Csaba úszómesternek, hogy 14 éves lányát úszás közben szem elől vesztette. Ekkor Csaba azonnal cselekedett, és a medence alján levő kislányt meglátva mentésbe kezdett.

Mint kiderült, ekkor kezdte meg az újraélesztést, majd az érkező mentőautó szakemberei stabilizálták a fiatal lány állapotát. Végül mentőhelikopterrel Szegedre szállították. Csaba tapasztalt, gyakorlott, magas tudású úszómester, többször mentett már. Őt is megviselte az eset és kívánja, hogy a kislány minél hamarabb felépüljön. Dr. Kerekes Valéria ügyvezető igazgató elmondta, sajnálják hogy ez megtörténhetett és gyors felépülést kívánnak kollégáival.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb