Mindenmás

Az aszály mindent elér: csaknem teljesen kiszáradt a szegedi Baktói kiskertekben lévő Bika-tó is

Kiszáradt a Maros egyik mellékága, az alacsony Tisza vízállása miatt pedig a felszínre bukkant a lebombázott vasúti híd egy darabkája Szegednél – osztottuk meg a súlyos aszály okozta történéseket a hétvégén. Mint kiderült, ez nem minden, hiszen a Szeged365 társalgó csoportunkba posztoltak ma egy fotót a Pihenő utca mellett elterülő Bika-tóról, melyen jól látszódik, hogy az egyre durvuló szárazság miatt sajnos ez is csaknem teljesen kiszáradt.

Szomorú látványt nyújt a szegedi Baktói kiskertekben lévő Bika-tó. Az aszály ezt a tavacskát is elérte, csaknem teljesen kiszáradt. Maroknyi víz tátong a tó közepén, a szélén megrepedezett talajjal. A kreativitás természetesen rögtön utat tört magának, a látvány valakit nagyon megihlethetett, hiszen rögtönzött kiállítást is rendeztek az eddig feltehetően a tó alján pihent gumiabroncsokból és faágakból a helyszínen:

Az egyik szegedi csoportból kiderült, hogy ezt egyébként ma elszállították az illetékesek.

KISZÁRADT A MAROS EGYIK MELLÉKÁGA

Dél-Alföld meteorológia Facebook oldalán osztotta meg a hétvégén a szörnyű valóságot, mely szerint a Maros egyik mellékága is kiszáradt. A fotón jól látszik, hogy az egykor gyönyörű lúdvári mellékág helyén most csak egy kiszáradt és kietlen táj maradt.

Sőt, megdőlt a valaha mér legalacsonyabb vízállás is a Maroson:

Fotók: Szilágyi Zsolt. Forrás: Szeged365 társalgó FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb