Mindenmás

Hamvasztásoknál használt urnát találtak ma reggel Szőregen, a körforgalomban (frissítve)

Urnát helyezett ki valaki Szőregen, a Makai út melletti körforgalomban ma reggelre – posztolta be egy István nevű felhasználó a Szegeden Láttalak csoportba. A hamvasztásos búcsúztatóknál használt eszközt állítólag a közterületesek találták meg, egyelőre tisztázatlan, hogy került oda.

Az elsőre morbidnak ható eset kapcsán a posztot szerkesztőségünknek beküldő olvasónk arra tippelt, hogy talán “ingatlanürítésnél” maradhatott egy házban, a végrehajtó vagy költöztető pedig nem akarhatott vesződni a dologgal. Akárhogy is volt, abban biztosak vagyunk, hogy nem a körforgalomban lenne a helye az urnának. Az ügyben megkerestük a Szegedi Környezetgazdálkodást is, amint választ kapunk (ha egyáltalán már tudnak valamit a dolog eredetéről), cikkünk frissülni fog.

FRISSÍTVE (10:25) A KÖRFORGALOM A NOVA ÜZEMELTETÉSÉBEN VAN

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, Szőregen, a Makai út melletti körforgalmat a Nova üzemelteti, így jelen esetben is ők járhatnak el. Felvettük a kapcsolatot a bevásárlóközponttal, amint megérkezik válaszuk, cikkünket frissítjük.

Kapcsolódó cikkek

5 hozzászólás

  1. Visszajelzés: this article
  2. Visszajelzés: Dan Helmer
  3. Visszajelzés: แทงหวย24
'Fel a tetejéhez' gomb