Kikapcs

Ritkaságnak számító kubai amazonpapagáj fiókákkal gazdagodott a Szegedi Vadaspark állatcsaládja

Kettő kubai amazonnal bővült a Szegedi Vadaspark népes állatcsaládja, a nagyjából tízhetes papagájokat már a látogatók is megleshetik – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

A vadasparkban számos ritka, dél-amerikai papagájfajjal találkozhatnak a látogatók, köztük a legnagyobb feltűnést – már csak hangjukkal is – az arák keltik. Az amazonpapagájok – bár csak közepes méretűnek számítanak – nem kevésbé színes és érdekes madarak.

KIFEJEZETTEN ÁLLATKERTI RITKASÁGNAK SZÁMÍTANAK

A kubai amazonpapagáj kifejezetten állatkerti ritkaságnak számít, az európai állatkertekben a nemzetközi adatbázis szerint mindössze ötven-hatvan egyedét tartják. Közülük egy költőpár Szegeden él, és már másodszor fordul elő, hogy fiókát nevelnek. A két kubaiamazon-fióka június elején kelt ki tojásából, és a napokban kezdtek el kijárni a költőodújukból, így már a látogatók is megleshetik őket. Kezdetben a két fióka közül az egyik jóval bátrabb volt, a másik még csak a fejét dugta ki időnként, neki még össze kellett szedni a bátorságát ahhoz, hogy a tengerimalac társbérlőkkel megosztott röpdét felfedezze.

A FAJ MINDÖSSZE 27 EZER EGYEDE ÉL MÁR CSAK VADON

A 32 centi magas kubai amazonpapagájok testének nagy része zöld, homlokuk fehér, torkuk élénkpiros, hasuk alsó része borvörös, alsó szárnyfedőtollaik halványzöldek. A nevükben szereplő sziget mellett még a Bahamákon és a Kajmán-szigeteken élnek, az utóbbi hivatalos madarává választották. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint a fajnak legfeljebb 27 ezer egyede élhet már csak vadon, számuk folyamatosan csökken. Az élőhelyének elvesztése és a díszmadár-kereskedelem egyaránt veszélyezteti. Többnyire kisebb csapatokban vagy párban élnek, elsősorban a mangroveerdőket kedvelik, ahol magokkal, gyümölcsökkel és virágokkal táplálkoznak.

Fotó: zooszeged.hu

A KÉT FIÓKA MAJD EGY MÁSIK ÁLLATKERTBE FOG ÁTKÖLTÖZNI

A Szegedi Vadasparkban 2017-ben állt össze egy pár. Először a hím érkezett meg, amikor a hatóságok elkoboztak és az állatkertben helyeztek el egy illegálisan tartott példányt, majd Németországból érkezett mellé egy tojó. A pár első két fiókája a Nyíregyházi Állatkertbe került, a mostani két fióka is majd egy másik állatkertbe fog költözni idővel, de őszig még meg lehet lesni az amazonok családi életét Szegeden.

Forrás: MTI/Szegedi Vadaspark (FB)

Fotó: zooszeged.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ufabtb
'Fel a tetejéhez' gomb