Mindenmás

Résen voltak a megyei rendőrök: gyalogos-átkelőhelyen sodort el egy kerekesszékest a férfi Békéscsabán – egy órán belül Hódmezővásárhelyen fogták el

Békéscsabán személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott egy autós, aki helyszínről megállás nélkül elhajtott. Miután a Csongrád-Csanád megyei rendőrök elfogták, kiderült, hogy nem is közlekedhetett volna a járművel, mert korábban a bíróság eltiltotta a vezetéstől. A rendőrség büntetőeljárást indított a férfi ellen és őrizetbe is vette.

Békéscsabán, a Franklin utcában augusztus 30-án, azaz tegnap 16 óra körül egy személygépkocsi vezetője elsodort egy kerekesszékkel közlekedő férfit, aki az egyik gyalogos-átkelőhelyen akart áthajtani. A baleset után az autó vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt. A rendőrök azt írják, hogy a mentők az idős embert könnyű sérüléssel vitték kórházba, majd a bejelentés után azonnal megkezdték a jármű és vezetőjének azonosítását.

A MEGYÉNK RENDŐREI EGY ÓRÁN BELÜL ELFOGTÁK

A történtekről a környező települések és a szomszédos megye rendőreit is értesítették. A bejelentéstől számított egy órával később Csongrád-Csanád megyéből, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei már arról tájékoztatták Békés megyei munkatársaikat, hogy megállították a keresett személygépkocsit és elfogták a 26 éves autóst. Az intézkedés során a rendőrjárőrök azt is megállapították, hogy a férfi nem vezethette volna a személygépkocsit, mert 2023. március 10-éig a Szolnoki Járásbíróság eltiltotta őt a járművezetéstől. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetésével gyanúsítják az autóst és őrizetbe vették.

SZEGEDEN EGY PARKOLÓ AUTÓBA RONGYOLTAK BELE

Részegen, bekábítószerezve kocsikázott egy férfi tavaly augusztusban, amikor az útról lesodródva egy szabályosan parkoló autóba rongyolt bele. A baleset után taxival próbált elmenni a helyszínről, ezt az összetört járgány tulajdonosa akadályozta meg, aki rendőrt hívott. Az ügy kereken egy éve, 2021. augusztus 30-án történt, aktualitását az adja, hogy a Szegedi Járási Ügyészség (még csak) tegnap emelt vádat a férfi ellen.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb