Sport

Éremeső a Maty-éren: NYOLC arannyal zárta a szombati napot a magyar csapat

A magyar versenyzők összesen 16 érmet, ebből 8 aranyat szereztek a szegedi ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság szombati napján. A szenzációs teljesítménynek köszönhetően továbbra is zavartalanul vezetik az éremtáblázatot.

Az első blokkban négy ifjúsági szám fináléját rendezték, először a Rugonfalvi-Kiss Janka és Szegedi Angelina Judit páros nyer aranyérmet K-2 200 méteren, majd az Ozsgyáni Bence és Keller Gergő Zoltán kettős is behúzta a saját futamát – tudta meg a Szeged365 az MTI közleményéből.

A következő blokkban Gönczöl Laura C–1 500 méteren bronzérmes lett, Kőhalmi Emese pedig több mint egy hajóval nyert K–1 1000 méteren. 

A két 500 méteres kenunégyes – Szemán Linett, Matkovics Lili Sára, Győre Panna és Benkucs Kira, illetve Lugosi Gergely, Szarka Krisztián, Szilágyi Balázs és Uhrin Dávid – egyformán másodikként ért célba, és ezüstérmet vehetett át Nemes Réka (K-1 1000 m), valamint Kiss Ágnes (C-1 500 m) is. A Gyányi Levente, Benkucs Kira vegyes kenu kettes a harmadik helyen végzett.

A tavalyi, tokiói olimpián ezüstérmes Varga Ádám is magabiztosan nyerte a K-1 1000 métert, s az ugyancsak olimpikon Adolf Balázs, Fejes Dániel kettős is aranyéremmel búcsúzott a korosztálytól C-2 1000 méteren.

A Zombori Dominik, Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám, Koczkás Dávid összeállítású 500 méteres kenunégyes második lett, a kenus Gönczöl Laura pedig egyesben és a négyessel is – Seres Fannival, Molnár Csengével és Kulcsár Dorinával – harmadikként ért célba.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb