Mindenmás

A Belvárosi híd pilléréről akart ugrani egy férfi, leszedték (frissítve)

A Belvárosi híd pillérén állva üvöltözött egy fiatal férfi hajnal 1 és 2 között, azzal fenyegetőzve, hogy leugrik – tudtuk meg több, egymástól független hatósági forrásból. Információink szerint az illetőt épségben sikerült lehozni, személyi sérülés nem történt.

Amint friss információk érkeznek az ügyben, cikkünk frissülni fog.

Már-már szürreális, de az eset alig pár órával azt követően történt, hogy valaki vasárnap délután a “kakasos” templomra mászva okozott riadalmat:

FRISSÍTVE (08:59): UGYANARRÓL A FÉRFIRŐL VAN SZÓ, AKI VASÁRNAP A KAKASOS TEMPLOM ÁLLVÁNYZATÁN OKOZOTT RIADALMAT

Cikkünk megjelenését követően azt az információt kaptuk, hogy az éjszakai “hídmászó” ugyanaz lehetett, mint aki vasárnap a Kálvin téri református templom állványzatairól keserítette meg a hatóságok délutánját. Az ügyben felvettük a kapcsolatot a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitánysággal is, a sajtóosztályuk megerősítette az információt, vagyis,

ugyanaz ment fel a híd pilléreire, mint aki tegnap a felújítás alatt álló kakasos templomra.

Nem hivatalos forrásokból úgy tudjuk, a 30 év körüli, az éjszaka a Belvárosi hídról erősen illuminált állapotban leszedett férfi fedél nélkül él, korábban többször is szorult pszichiátriai kezelésre. Az illető egyik esetben sem sérült meg.

MINDIG VAN (MÁS) MEGOLDÁS

Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:

  • Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
    +36-1-116-123
  • Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
    +36-1-116-111
  • Akik interneten segítenek:
    www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu
    E-mail címek, ahová írásban fordulhatsz:
    [email protected]
    [email protected]

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: this contact form
'Fel a tetejéhez' gomb