Közélet

Szijjártó Péter: Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinát indított útnak hajnalban Kárpátalja megsegítésére

Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Facebook-on közzétett videójában.

A tárcavezető a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről bejelentkezve hangsúlyozta, hogy Kárpátalja hármas nyomás alatt áll, mivel a fegyveres konfliktus miatt belső menekültek ezreit-tízezreit fogadták be, adott esetben látják el a sebesülteket, illetve a világjárvány sem enged a szorításából, még ha erről most kevesebb szó is esik. “Annak érdekében, hogy enyhítsünk kicsit ezeken a terheken és segítséget nyújtsunk, 41 ezer Pfizer-vakcina indult útnak a hajnali órákban innen Budapestről és érkezik meg ezekben a percekben Ungvárra” – közölte délelőtt a miniszter.

Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb