KikapcsVideo365

Majerik Máté százados: volt már egy-két kalandos repülésem – magyar Top Gun a SZIA-n, bemutatkoztak a Honvédség vadászpilótái

A Szeged International Airshow második napján, szombaton kétségkívül az egyik nagyon várt attrakció a Magyar Honvédség bemutatója volt, mely során egy gripen szelte át az eget, majd ejtőernyősöket láthattunk kiugrani a katonaság egyik legmodernebb helikopteréből, de közelről szemügyre vehettünk egy ZLIN kiképzőrepülőgépet is. A lenyűgöző vasmadarakról és a SZIA-n látott bemutatóról Hári László alezredessel, a Magyar Honvédség szegedi Hadkiegészítő és Toborzó Központjának parancsnokával, és Majerik Máté századossal, az MH 59. kecskeméti Szentgyörgyi Dezső repülőbázis vadászpilótájával beszélgettünk.

AZ ÉRDEKLŐDŐK TESTKÖZELBŐL TALÁLKOZHATTAK A VADÁSZPILÓTÁKKAL

Hári László alezredes elmondta, az idei évben a Honvédség is újdonságokkal érkezett a SZIA-ra, nem is akármilyennel, hús-vér pilótákat hoztak el magukkal a Szegedi Repülőtérre, akikkel az érdeklődők testközelből találkozhattak és beszélgethettek. A Magyar Légierő minden területéről felvonultak a pilóták: vadászpilóták, helikopterpilóták, kiképzőpilóták.

A FŐ ATTRAKCIÓ A GRIPEN REPÜLÉSE VOLT

A fő attrakció természetesen a gripen vadászgép bemutatója volt. A látogatók láthatták és hallhatták, hogy milyen manőverező képességgel és hanggal bír ez a gép, ami képes ellátni légvédelmi, felderítő és támadó feladatokat is.

EGY VADÁSZPILÓTÁNAK MINDEN HELYZETBEN A MAXIMUMOT KELL NYÚJTANIA

Majerik Máté százados, az MH 59. kecskeméti Szentgyörgyi Dezső repülőbázis vadászpilótája már hat éve repül gripeneken. Mint mondta, ez a civilként félelmetesen lenyűgöző világ mára már a természetes közegévé vált, ugyanakkor nagyon fontos, hogy nem szabad, hogy rutinná váljon a vadászgép vezetése a pilóta számára. Hozzátette, volt már egy-két kalandos repülése, például éjszaka, a rossz időben, nagyon kevés üzemanyaggal leszállni ismeretlen helyen, ezért is kell egy pilótának mindig a topon lenni. “Minden egyes feladathoz tudatosan úgy kell hozzáállni, hogy ez is egy új repülés, itt is a maximumot kell nyújtani” – mondta el Majerik Máté százados.

ILYEN VOLT A SZIA ELSŐ NAPJA

Operatőr: Magyar Andor

Fotó: Zombori József

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: sccy guns
'Fel a tetejéhez' gomb