Kikapcs

A Napfény Városába hozza a tehetségkutató versenyét a CityRocks: vasárnap 12 zenekar csap a húrok közé Szegeden

Mintegy 30 zenekar jelentkezett az Öröm A Zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat, a Hangfoglaló Program és a szegedi Cityrocks által szervezett CityRocks Könnyűzenei Tehetségkutatóra. Az előzsűrizés után 12 zenekar versenyezhet majd az országos döntőbe jutásért szeptember 25-én Szegeden, a Törpe Tetőn – írta szerkesztőségünknek küldött sajtóközleményében a zenekar, tehát, ha egy kicsit más formában is, de visszatérnek a legendás srácok a városunkba.

A CityRocks azt írja, hogy a szegedi versenyen a zenekari verseny mellett egyetlen zenész megkapja a 2017-ben alapított Öröm a zene – Újfalusi Gábor Díjat is. A közleményből kiderült az is, hogy a nyertes bekerül az Öröm a Zene tehetségkutató döntőjébe, ahol a fődíj 3 millió forint lesz. A teljes évad győztesének a fődíja egy 1 millió forint értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés lesz a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott 2.500.000 forint értékű támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat.

A CityRocks is ajánlott fel különdíjakat. Mint írják, a zenekarok gazdagodhatnak:

  • egy stúdió videoklip készítéssel, a CityRocks stábjával,
  • megjelenhetnek a Cityrockers.hu online zenei magazinban,
  • koncert meghívást kaphatnak a CityRocks következő eseményeire,
  • felléphetnek a 2023-as Szegedi Ifjúsági Napokon,
  • valamint felléphetnek a Törpe tetőn.

A zsűri tagja lesz Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) főtitkára, Balázs Sziszka és Görögh Dani a Hangfoglaló Program képviseletében, valamint Hegyi Pál gitáros a CityRocks képviseletében. A versenyző zenekarok listáját itt éred el.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: StealthEX crypto exchange
'Fel a tetejéhez' gomb