Sport

“Annak a réme, hogy nem lesz hova mennünk edzeni, ott lebeg a fejünk felett” – így látják az energiaválság miatti helyzetüket a szegedi sportklubok

A megemelkedett rezsiköltségek miatt kritikus helyzetbe kerülhetnek a hazai sportlétesítmények, Győrben, Egerben és Fehérváron már megkongatták a vészharangokat. S, mint ahogy hétfőn megírtuk, Joób Márton önkormányzati képviselő szerint, ha nem történik azonnali intézkedés, hamarosan a Sport és Fürdők Kft. által üzemeltetett uszodák is erre a sorsra juthatnak, így kérdésessé vált, hogyan alakul a jövőjük a szegedi sportegyesületeknek. Arról, mire számítanak az elkövetkezendő időkben, Dr. Molnár Tamással, a Szegedi Vízilabda Egylet ügyvezető igazgatójával, Nagy Attilával, a Szegedi Úszó Egylet elnökével és Pápai Miklóssal, a Szegedi Hoki Klub elnökével beszélgettünk.

JOÓB MÁRTON SZERINT AZONNALI INTÉZKEDÉSRE VAN SZÜKSÉG

Joób Márton hétfő reggel nyílt levélben fordult Botka László polgármesterhez, melyben arról írt, hogy a Sport és Fürdők Kft-nek – amely a város valamennyi önkormányzati tulajdonú sportlétesítményét fenntartja és működteti – soha nem látott gazdasági nehézségekkel kell szembenéznie az energiaválság következményeként. Szerinte azonnali, gyors intézkedésre van szükség, az ügyben pedig Botka László azonnali segítségét kéri, hogy elindulhasson egy közös párbeszéd.

Az ügy kapcsán megkérdeztük Dr. Molnár Tamást, a Szegedi Vízilabda Egylet ügyvezető igazgatóját, Nagy Attilát, a Szegedi Úszó Egylet elnökét és és Pápai Miklóst, a Szegedi Hoki Klub elnökét, mire számítanak, mire készülnek az előttük álló hónapokat tekintve.

MOLNÁR TAMÁS, SZEGEDI VÍZILABDA EGYLET: “ANNAK A RÉME, HOGY NEM LESZ HOVA MENNÜNK EDZENI, OTT LEBEG A FEJÜNK FELETT”

Dr. Molnár Tamás, a Szegedi Vízilabda Egylet ügyvezető igazgatója elmondta, annak a réme, hogy nem lesz hova menniük edzeni, ott lebeg felettük. Mint mondta, a szegedi vízilabdát nézve több száz emberről van szó, jelen helyzetben arra törekszenek, hogy a rendelkezésre álló idejüket teljesen kihasználják. “Nem feltétlen kell minden uszodát bezárni, elég, ha csak az egyiket, már annak is lesz hatása. A Tiszavirág Sportuszoda bezárása nélkül is azt mondom, hogy érzékenyen tud érinteni minket bármiféle kompromisszum, de nyilván tudomásul kell vennünk a helyzetet” – mondta el Molnár Tamás, majd hozzátette, tudomásuk szerint erről Szegeden még nem volt szó. “Optimistán tekintünk a tél elé. Azt gondolom, hogy a vízilabda az elmúlt években nagyon sokat hozott Szeged városának, a megoldás érdekében mi mindennap próbálunk együttműködni a Szegedi Sport és Fürdők Kft. vezetőségével” – közölte az ügyvezető igazgató.

Arra a kérdésünkre, hogy rendelkeznek-e bármilyen vészforgatókönyvvel, ha becsukná kapuit az uszoda, Molnár Tamás elmondta, ha ez a probléma fennáll, akkor már mindenhol komoly gondok lesznek. “Majd átkelünk ezen a hídon, amikor odaérünk” – zárta gondolatait.

NAGY ATTILA, SZEGEDI ÚSZÓ EGYLET: “ELVILEG AZ ITT MŰKÖDŐ EGYESÜLETEK SZERZŐDÉSE DECEMBER 31-IG RENDBEN VAN, KÉSZ CSODA, HOGY A JELENLEGI HELYZETBEN ADDIG ELŐRE LEHET LÁTNI”

Nagy Attila a Szegedi Úszó Egylet elnöke szerint nincs ma olyan felelősségteljes klubvezető, aki ne foglalkozna ezzel az üggyel, hiszen látható, hogy már vannak olyan uszodák, amelyek bezárásra kényszerültek az országban. Ez aggodalommal tölt el mindenkit, aki az uszodában dolgozik, legyen az vízilabdás, búvárúszó, vagy bárki más. Mint mondta, pont ennek az apropóján körülbelül két hete a Szegedi Sport és Fürdők Kft. vezetése egy megbeszélésre invitálta a szegedi sportegyesületeket, ahol arról tájékoztatták őket, hogy pillanatnyilag még nem tudnak mondani semmit, de egyfajta spórolás elindul az uszodában. “Szerintem minden sportegyesület partner volt abban, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne ezt a legjobban megvalósítani. Az igazgatónő arról tájékoztatott bennünket, hogy az energiaárakkal kapcsolatos szerződéseket majd október elseje után kötik újra és akkor fog tudni biztosabbat mondani. Elvileg az itt működő egyesületek szerződése december 31-ig rendben van” – mondta el Nagy Attila, majd hozzátette, szinte már kész csoda, hogy a jelen helyzetben addig előre lehet látni.

Joób Márton nyílt levelére reagálva elmondta, véleménye szerint nagyon fontos, hogy létrejöjjön a párbeszéd az egyesületek, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. és a város között a hatékony megoldás megteremtésének érdekében. “Ha bármi van, amiben esetleg az egyesületek segíteni tudnak, akár a spórolásban, hogy az a villany lekapcsolódjon, hogy melyik medencének lehet a hőmérsékletét csökkenteni, partnerek vagyunk, hogy az uszoda működjön és a sportolóink tudjanak jönni” – mondta el a Szegedi Úszó Egylet elnöke.

PÁPAI MIKLÓS, SZEGEDI HOKI KLUB: “A SZEGEDI JÉGPÁLYA AZ ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS ALAPJÁN OKTÓBERTŐL KINYIT, A VÁROS PEDIG TÁMOGATÁST ÍGÉRT A MŰKÖDÉSHEZ”

Pápai Miklós, a Szegedi Hoki Klub elnöke elmondta, Nagy Katalintól, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. igazgatójától azt az előzetes tájékoztatást kapták, hogy a szegedi jégpálya októbertől kinyit. “Sajnos a meglévő helyzet miatt árakat még nem sikerült egyeztetnünk, de hamarosan ez is megoldódik, mert a város támogatást ígért a működéshez” – árulta el az elnök, majd hozzátette, attól nem tartanak, hogy nem lesz hol edzeniük, mert már jelenleg is folynak a tréningek a saját algyői pályájukon. “Nem gondolunk egyenlőre vészforgatókönyvre, mivel ígéretet kaptunk az októberi nyitásra. A januári folytatás pedig még kérdéses, de bízunk benne, közösen átvészeljük, hiszen mindenki érdeke ez” – avatott be bennünket Pápai Miklós.

Joób Márton nyílt levelében arra is kitért, sajnálatos módon a városban működő sportegyesületek számára “nehézséget okoz a Sport és Fürdők Kft. ügyvezetőjével történő” kommunikáció. A levél alapján Nagy Katalinnak számos egyesülettel megromlott vagy egyáltalán nincs kapcsolata, nem ismeri a helyzetüket. Erre reagálva Pápai Miklós elmondta: “a kapcsolatunk bonyolult, de reménykedünk, hogy egyszer tiszta lapokon, előremutató lesz. Más gondolatok mentén dolgozunk, és sajnáljuk, hogy a sporthoz értő és kompromisszumokra kész munkatárs, Szentágotai Szabolcs már nem erősíti a Szegedi Sport és Fürdők Kft. csapatát. Erős az egymásra utaltság a két szereplő között, de ezt sokszor nem tapasztaljuk a napi kapcsolatban” – tudtuk meg az elnöktől.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb