Mindenmás

Azonosítatlan orosz gépek miatt többször is riasztani kellett a magyar Gripeneket

Már hatszor riasztották azonosítatlan orosz gépek miatt a NATO Baltic Air Policing (BAP) missziójának keretében a balti országok légterét felügyelő magyar Gripeneket az elmúlt két hónapban – közölte a magyar gépeknek otthont adó, a litvániai Siauliában található légi bázison tartott tájékoztatóján a BAC magyar parancsnoka.

Ványik Attila elmondta, a misszió kezdete óta a magyar vadászgépek az éles riasztások mellett 36 gyakorló riasztást, illetve egyéb kiképzési feladatokat is teljesítettek.

NÉGY GRIPEN VÉDI A BALTI ÁLLAMOK LÉGTERÉT

A BAP, amelynek keretében 2004 óta négyhavi váltásokban, rotációban védik a balti államok légterét a NATO tagállamai, most először magyar vezetéssel látja el feladatát – tette hozzá az alezredes. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Légierő 2015 és 2019 után most harmadik alkalommal teljesít szolgálatot a Baltikumban. A magyar kontingens négy Gripen vadászgéppel és 77 katonával, úgynevezett Quick Reaction Alert feladatot lát el a cseh légierő támogatásával. Ez azt jelenti, hogy azonosítatlan repülőgép észlelése esetén a vadászgéppárnak 15 percen belül a levegőbe kell emelkednie harckész állapotban.

MINDEN ALKALOMMAL OROSZ GÉPEK MIATT KELLETT FELSZÁLLNI

Ványik Attila közlése szerint az eddigi riasztásokat minden alkalommal olyan orosz gép, vadászgépek, katonai szállítógépek és felderítőgépek váltották ki, amelyek azonosítatlanul repültek a Baltikumhoz közeli nemzetközi légtérben. Ezek a gépek nem rendelkeztek sem repülési tervvel, nem vették fel a légtérellenőrzést végzőkkel a rádiókapcsolatot, illetve kikapcsolt fedélzeti helyzetjelzővel közlekedtek. Ilyen esetekben szükséges a repülőgépek fizikai azonosítása, amit a vadászgépek végeznek el – ismertette a parancsnok.

FOKOZÓDOTT A FESZÜLTSÉG A TÉRSÉGBEN

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka a bázison megtartott sajtóbejárás alkalmával azt hangsúlyozta, az orosz-ukrán háború kirobbanása óta érezhetően fokozódott a feszültség a térségben, tehát a magyar katonáknak ilyen körülmények között kell helytállniuk. Kiemelte, hogy Magyarország és a Magyar Honvédség nem csupán beszél arról, hogy fontos a NATO-tagállamok együttműködése, hanem aktívan részt vesz a kollektív védelem és elrettentés végrehajtásában. Nemcsak Litvániában, de Koszovóban, a KFOR kötelékében is, ahol egy magyar tábornok vezeti a műveletet – idézte fel.

AZ OROSZ GÉPEK SOKSZOR A BALTI-TENGERI FOLYOSÓN REPÜLNEK

Kilián Nándor, a Magyar Légierő parancsnoka az MTI-nek elmondta, az orosz gépek sokszor a Szentpétervár—Kalinyingrád útvonalon repülnek azonosítatlanul a nemzetközi légteret jelentő keskeny balti-tengeri folyosón. A magyar légierő küldöttséget szállító Airbus A 319-es repülőgépét a litván légtérbe érve két JAS 39 Gripen vadászrepülőgép kísérte, illetve egy gyakorló riasztást is bemutattak a program keretében.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb