Mindenmás

Részegen balhézott a férfi Bakson: vascsővel ütötte a kutyákat, kaszával fenyegette a szomszédot és egy fiatal lánnyal is összeveszett, aminek csonttörés lett a vége

A kisteleki rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát egy baksi férfival szemben, aki ellen súlyos testi sértés, állatkínzás és garázdaság miatt indult eljárás – olvasható a rendőrség honlapján.

Mint kiemelték, az ittas férfi 2022. július 6-án kora este egy fiatalkorú ismerősével szólalkozott össze az utcán. Azt sérelmezte, hogy a lány állítólag hazugságokat terjeszt róla. A szóváltást tettlegesség követte, majd a sértett elesett. Ennek következtében ujjcsont törést szenvedett.

VASCSŐVEL ÜTÖTTE A KUTYÁKAT

A feltételezett elkövető az eseményt követően hazament, ahol az udvaron egy vascsővel kezdte ütlegelni kutyáját és annak kölykeit. A bántalmazás következtében egy kiskutya elpusztult és másik kettő is súlyosan megsérült. Az esetet látva két szomszéd próbálta megállítani a férfit. Ekkor ő egy kaszát vett elő és az utcán fenyegette meg szomszédasszonyát és annak fiát.

A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette, állatkínzás bűntette és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon.

A nyomozók az ügyet lezárták, azt vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb