Megjelent Magyarország nagy korrupcióellenes törvénye, két új szervezet hoznak létre
Integritás Hatóság és Korrupcióellenes Munkacsoport – ez a két új szervezet lép hamarosan, még novemberben a színre, hogy Brüsszel kedvéért felszámolják a magyarországi korrupciót és éberen őrködjönek az uniós források tisztességes felhasználása felett. Megérkezett a törvény, amely részletesen leírja a két új hatóság működését – írja az Index.
Az Európai Bizottság megközelítőleg 3000 milliárd forintnyi, Magyarországnak járó uniós forrás felfüggesztését javasolja. Ugyanakkor a magyar kormánynak november 19-ig van ideje arra, hogy teljesítse a vállalásait, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy felszámolja – a brüsszeli aggályok szerint – az országban tapasztalható korrupciót. Ennek érdekében múlt kedden meg is szavazta a magyar parlament a törvényeket, amelyeket az Európai Bizottsággal kötött megállapodások alapján nyújtott be. Az uniós források ellenőrzéséről szóló új törvény, a kormány legújabb alkotása, melynek részletei most már a Magyar Közlönyben is olvashatók.
AZ INTEGRITÁS HATÓSÁG VESZI FEL A KESZTYŰT A KORRUPCIÓVAL SZEMBEN
Mindenekelőtt, a bő 130 ezer karakteres olvasmány egyik legfontosabb eleme, hogy hivatalosan is feláll a korábban már beharangozott Integritás Hatóság, amelynek elsődleges feladata az lesz, hogy felvegye a kesztyűt a korrupcióval szemben. Illetve őrködjön az uniótól érkező források tisztességes felhasználása felett. Tehát:
- fellép minden olyan esetben, ha az uniós források felhasználásával vagy annak ellenőrzésével kapcsolatban visszaélésgyanús esettel találkozik;
- akkor is intézkedik, ha az uniós forrásokkal kapcsolatban összeférhetetlenséget, korrupciót vagy más jogsértést tapasztal;
- hatásköre kiterjed a csak részben uniós pénzből megvalósuló projektek vizsgálatára is;
- sőt, a futó projektek mellett visszamenőlegesen is üldözheti a korrupciót, tehát korábbi ügyeknél is vizsgálhatja, hogy történt-e csalás az uniós forrásokkal;
- évente elemző integritásjelentést készít, tehát elmondja, hogyan maradjunk tisztességesek az uniós pénzek közelében;
- évente és eseti ajánlásokat ad ki arról, miként használjuk fel becsületesen az uniós pénzeket;
- vizsgálati eljárást folytathat;
- eljárás megindítására hívhatja fel az európai uniós források felhasználásának ellenőrzése körében feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezetet;
- kezdeményezheti más szerv eljárását;
- bíróság előtt pert indíthat;
- az európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzésekről tájékoztatási kötelezettséget írhat elő;
- a közbeszerzési eljárásból egyes bűncselekményekkel összefüggésben kizárt személyekről és cégekről nyilvántartást vezet;
- nyilvános vagyonnyilatkozatokat is ellenőrizhet.
ANONIM MÓDON, BÁRKI BEJELENTÉST TEHET
Ami szintén fontos, hogy az Integritás Hatóság kérelemre, hivatalból vagy bejelentés, panasz alapján jár el. Tehát elvileg bárki egyszerű hétköznapi polgárként, anonim módon is bejelentést tehet, ha bármiféle jogsértést vagy szabálytalanságot észlel az uniós források felhasználásával kapcsolatban. Erre létre fognak hozni egy speciális bejelentő felületet, amely biztosítja a bejelentő névtelenségét, valamint a bizalmas kapcsolattartást.
LEHET MAJD TUDNI, HOGY KINÉL FOLYIK VIZSGÁLAT
Az Integritás Hatóság sokrétű feladatai közül érdemes lehet kiemelni, hogy úgynevezett integritáskockázat-értékelési gyakorlatot fog folytatni. Ennek részeként az uniós források védelmében azt is komolyan meg fogja vizsgálni, hogy mennyire tisztességes a magyar közbeszerzési rendszer, például vannak-e benne rendszerszintű problémák. „Az integritáskockázat-értékelést a nemzetközileg elismert integritásértékelési módszertannal rendelkező nemzetközi szervezetekkel – így lehetőség szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel – együttműködve és egyeztetve kell elvégezni. A hatóság figyelembe veszi a magyarországi integritást monitorozó nemzeti és nemzetközi civil szervezetek visszajelzéseit is. A közbeszerzési rendszerrel kapcsolatos integritáskockázat-értékelés a közbeszerzési rendszerek értékelésére szolgáló nemzetközileg elismert módszertan szerint valósul meg. A hatóság az integritáskockázat-értékelés során alkalmazott módszertant a honlapján közzéteszi.” Tehát a gyakorlatban lehet arra számítani, hogy egyszer csak értesítést kapnak az uniós források felhasználói: az Integritás Hatóság vizsgálati eljárást indított velük szemben, hogy feltárja a körülményeket, amelyek hátrányosan érintik vagy érinthetik az európai uniós pénzügyi támogatások végrehajtását.
JELENTI KELL, HA CSALÁST ÉSZLELNEK
Mint kiderült, arról elvileg Navracsics Tibor, miniszter is fog tudni, ha valakinél vizsgálódik a hatóság az uniós forrásokkal kapcsolatban. A hatóság a vizsgálat részeként kérhet adatszolgáltatást: például az elektronikus adathordozón tárolt iratokba is betekintést kérhet, azokat le is másolhatja. Ahogy a hatóság a vizsgált adatkezelőtől, illetve az adatkezelő bármely munkatársától írásbeli és szóbeli felvilágosítást is kérhet, ahogy tulajdonképpen bárkitől, aki az adott üggyel összefüggésbe hozható. Az újonnan létrejövő korrupcióellenes hatóságot a kormány viszont olyan jogkörrel is felruházza, hogy az uniós pénzekkel való visszaélés gyanújánál legfeljebb két hónapra elrendelheti az uniós közbeszerzési eljárás felfüggesztését. Valamint bizonyos esetekben közigazgatási bírságot is kiszabhat.
Az Integritás Hatóság amennyiben csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy bármely más jogsértés vagy szabálytalanság gyanúját észleli, ezt köteles bejelenteni többek között az Európai Csalás Elleni Hivatalnak, ismertebb nevén az OLAF-nak, továbbá az Európai Ügyészségnek. Ahogy a hatóság embereinek indokolt esetben hivatalból feljelentést kell tenniük. Illetve a vizsgálatnak az is egy lehetséges kimenete, hogy a hatóság a Gazdasági Versenyhivatalnak adja át az ügyet, hogy a továbbiakban ők foglalkozzanak vele.
NEM KERÜLHET POLITIKUS A HATÓSÁG ÉLÉRE
Az Index szerint az új törvény arról is rendelkezik, hogy az Integritás Hatóságot az elnök és két elnökhelyettese vezeti. Illetményüket a jegybanktörvényben szereplő elnöki, illetve elnökhelyettesi bérek 80 százalékában határozták meg, ez alapján 4, illetve 3,6 millió forint a vonatkozó összeg. A hatóság elnökét a miniszterrel, az elnökhelyettesét a közigazgatási államtitkárral azonos juttatások illetik meg.
Az elöljáróknak a hatóság tevékenységéről évente be kell számolniuk az Országgyűlésnek, továbbá az Európai Bizottságnak. Az Integritás Hatóság elnökét és elnökhelyetteseit az Állami Számvevőszék elnöke javaslatára a köztársasági elnök hat évre nevezi ki. Aki viszont egyszer már szerepet kapott a hatóság vezetésében, mandátuma lejártával nem töltheti be újból ezt a tisztséget. Ki nem lehet a hatóság elnöke és elnökhelyettese? Mutatjuk:
- a köztársasági elnök;
- a miniszterelnök;
- miniszter;
- a miniszterelnök politikai igazgatója;
- kormánybiztos;
- miniszterelnöki biztos,
- miniszterelnöki megbízott;
- miniszteri biztos;
- államtitkár;
- közigazgatási államtitkár;
- helyettes államtitkár;
- fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője;
- főpolgármester;
- főpolgármester-helyettes;
- polgármester;
- alpolgármester;
- helyi vagy megyei önkormányzati képviselő;
- megyei közgyűlés elnöke és alelnöke;
- országgyűlési képviselő;
- az Európai Parlament tagja;
- párt, pártalapítvány tagja vagy politikai párttal, pártalapítvánnyal foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban álló személy;
- gazdasági társaság vezető tisztségviselője, vezető testületének tagja, felügyelőbizottsági tagja, cégvezetője;
A hatóság elnöke és elnökhelyettese gazdasági társaságban tulajdoni részesedéssel sem rendelkezhet. Az Integritás Hatóság elnöke és elnökhelyettese a tudományos, egyetemi oktatói, főiskolai oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve más keresőfoglalkozást nem folytathat. A Hatóság elnöke és elnökhelyettese nem folytathat pártpolitikai tevékenységet, párt nevében vagy érdekében közszereplést sem vállalhat.
JÖN A KORRUPCIÓELLENES MUNKACSOPORT IS
A hatóság mellett Korrupcióellenes Munkacsoportot is létrehoz a kormány. A törvény szerint a munkacsoport egy elemző, javaslattevő, véleményező és döntéselőkészítő szervezet, amely az Integritás Hatóságtól is független, nem avatkozik be annak működésébe. A kormány azt is elrendelte, hogy a korrupció elleni küzdelem terén tevékenykedő nem kormányzati szereplőket, vagyis a civil szervezeteket be kell vonni a Korrupcióellenes Munkacsoport tevékenységébe. A Korrupcióellenes Munkacsoport feladata:
- a meglévő korrupcióellenes intézkedések vizsgálata, és javaslatok kidolgozása;
- a korrupciógyanús esetek felderítése;
- javaslatok előterjesztése a korrupció megelőzésének és felderítésének javítását célzó intézkedésekre;
- az Integritás Hatóság éves elemző integritásjelentésétől függetlenül – éves jelentés készítése, amely elemzi a korrupció és a korrupciós gyakorlatok kockázatait és tendenciáit, hatékony ellenintézkedéseket és bevált gyakorlatokat javasol a korrupciós kockázatok és korrupciós típusok megelőzésére, felderítésére és szankcionálására, és felméri a hatékony végrehajtásukat;
- a Munkacsoport az éves jelentését elküldi a kormánynak, amelyet a kormány a honlapján közzétesz;
- a kormány a munkacsoport éves jelentését két hónapon belül megvitatja;
- amennyiben a kormány úgy dönt, hogy valamely javaslatot nem hajtja végre, a döntésének részletes indokolását a döntés meghozatalától számított egy hónapon belül megküldi a munkacsoport elnökének.
Az Integritás Hatóság elnökét és elnökhelyetteseit november 4-ig ki kell nevezni. A hatóság igazgatósága az első ülését legkésőbb november 19-ig megtartja, amelyről jegyzőkönyvet készít. Teljes működését a szervezet ugyanezen a napon kezdi meg.
3 hozzászólás