Smart Szeged

Szegeden bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental

A vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó egységgel bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental Szegeden – jelentette be szerdán Keszte Róbert, a Continental Magyarország országigazgatója.

A szakember a Szegedi Tudományegyetemen rendezett eseményen elmondta, a cég budapesti, kétszáz szakembert foglalkoztató Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központja az elmúlt négy évben bizonyította, képesek rá, hogy a világ leginnovatívabb technológiáiban is újat alkossanak.

AZ EGYETEMI KÉPZÉS MINŐSÉGE ÉS A SZAKMAI KÖZÖSSÉG MIATT BŐVÍTETTEK SZEGEDEN

Keszte Róbert azt is kifejtette, hogy elsősorban az egyetemi képzés minősége és a meglévő – a szoftverfejlesztésre és az autóiparra egyaránt kiterjedő – szakmai közösség miatt döntöttek úgy, hogy ezt a tevékenységet Szegeden bővítik. Az igazgató ugyanakkor emlékeztetett rá, a Continentalnak évtizedek óta jól működő gyára van Szegeden, amely a csoport egyik legeredményesebben működő egysége. 

Lóránd Balázs, a Continental Autonomous Mobility Hungary vezetője elmondta, hogy a szegedi szoftvermérnökök feladata a mesterséges intelligencia-alapú fejlesztéshez szükséges adatok előkészítése, feldolgozása, az ehhez kapcsolódó eszközök és keretrendszerek, valamint beágyazott rendszerek kidolgozása lesz.

A LEGJOBBAKAT KERESIK

A szakember a fejlesztések társadalmi fontosságát hangsúlyozva kiemelte, a közlekedést egyre biztonságosabbá tevő megoldások hozzájárulnak a közúti balesetek számának csökkentéséhez. Az újonnan felvett fejlesztők az első időszakban távmunkában dolgoznak majd, de a cég célja, hogy a negyvenfősre tervezett csoport számára később saját irodát alakítsanak ki Szeged belvárosában. Olyan új megoldások fejlesztésén dolgozó tehetségeket keresnek, akik az adott területen a legjobbak – mondta Lóránd Balázs.

SZEGED A HAZAI INFORMATIKAI IPAR EGYIK KÖZPONTJA LETT

Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester is részt vett az eseményen, aki kifejtette, hogy Szeged a hazai informatikai ipar egyik központja lett, köszönhetően a komoly hagyományokkal bíró, magas színvonalú egyetemi képzésnek. A városban a multi cégek mellett szép számmal működnek hazai vállalkozások, mintegy 3 ezer fejlesztőnek munkát biztosítva a szektorban. Szeged a tudásalapú gazdaságra épít, a cél, hogy az egyetemről kikerülő szakemberek helyben találják meg boldogulásukat, így magas hozzáadott értékű munkahelyek jöjjenek létre – hangsúlyozta az alpolgármester.

Az eseményen a Continental az oktatásra és a kutatásra kiterjedő stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel.

A CONTINENTAL TAVALY 33,8 MILLIÁRD EURÓS ÁRBEVÉTELT ÉRT EL

A Continental csoport tavaly 33,8 milliárd euró árbevételt ért el, és jelenleg több mint 190 ezer embert foglalkoztat 58 országban. Magyarországon több mint 8 ezer alkalmazottnak ad munkát, a fejlesztési központok mellett Budaörsön gumiabroncs-kereskedelmi központot, Budapesten, Makón, Nyíregyházán, Szegeden, Vácott és Veszprémben gyárat működtet. A Continental Automotive Hungary Kft. a német Continental AG technológiai vállalat része, a 2018-ban alapított Continental Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központ, valamint az idén alapított budapesti Alkalmazásfejlesztési Központ, illetve a Continental budapesti és veszprémi gyárainak és veszprémi fejlesztőközpontjának ernyőszervezete. A cég magyarországi központjai olyan újgenerációs szoftvermegoldásokat fejlesztenek, amelyek érzékelik és megértik a jármű környezetét, valamint biztonságossá és megfizethetővé teszik a támogatott és automatizált járművezetést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb