Mindenmás

Szegedi gyilkosság: nemrég szabadult a börtönből, többször is bántalmazta már a nőt a gyanúsított férfi

Nincs beszédes kedvében az a szegedi férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy úgy megverte az élettársát kedd délután, hogy az belehalt a sérüléseibe. Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban azt közölte a 24.hu-nak, hogy a terhelt ezidáig élt a vallomásmegtagadási jogával.

Hozzátette, a főügyészség megkapta a rendőrség előterjesztését a gyanúsított letartóztatásának indítványozására, melyről a mai napon fognak dönteni.

A Tények azt írja, hogy hallották az ordibálást a környéken lakók, a pár összeveszhetett. Az üvöltözés ezek után félbeszakadt, és teljes csönd lett. A férfi állítólag sokszor volt agresszív, és nem először verte meg az élettársát. Nemrég szabadult a börtönből. A pár kilakoltatás előtt állt, szinte rendszeresen ittak – hangzik el a Tényekben.

KEDDEN VÉGZETT A NŐVEL A FÉRFI

A megalapozott gyanú szerint a 40 éves férfi kedden késő délután, italozás közben inzultálta, majd bántalmazta élettársát Szegeden. A 44 éves nő  belehalt a sérüléseibe. F. Zsoltot halált okozó testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsították meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb