Közélet

Megvan a teljes lista: ezek a posták zárnak be ideiglenesen november közepétől Szegeden

Megvan a teljes lista, mely posták zárnak be ideiglenesen november 12-től, írta meg a HVG. A lista szerint több, érintett szegedi posta is a felsoroltak között szerepel.

A postára is vonatkozik a 25 százalékos kormányzati megtakarítás, ez csak spórolási intézkedésekkel biztosítható – mondta Simon Csilla, a Magyar Posta megbízott vezérigazgatója, aki bejelentette, emiatt országosan több mint 360 telephelyen szüneteltetik a szolgáltatásukat. A takarékoskodási intézkedések miatt nem lesznek elbocsájtások, viszont a hatékonyságnövelés miatt terveznek létszámleépítést.

November 12-től országosan 366 helyen ideiglenesen szünetelni fog a postai szolgáltatás – közölte Simon Csilla, a Magyar Posta megbízott vezérigazgatója. Az intézkedés 210 települést érint, és a társaság folyamatosan gondoskodik majd az ügyfelek megfelelő tájékoztatásáról. „Jelenleg 2596 posta üzemel és a jogszabályi kötelezettség 1600 helyet ír elő. A mostani bejelentést követően több mint 2200 posta marad, és a kézbesítői postákat nem fogja érinteni ez az intézkedés” – tette hozzá.

SZEGEDEN AZ ALÁBBI POSTÁKAT ÉRINTI AZ IDEIGLENES BEZÁRÁS

  • Szeged – Gyálarét posta (Koszorú u. 35)
  • Szeged 11 posta (Takaréktár u. 8)
  • Szeged 12 posta (Csongrádi sgrt. 108)
  • Szeged 13 – Tápé posta ( Budai Nagy Antal u. 27)
  • Szeged 17 posta (Zentai u. 31/a)
  • Szeged 18 posta (Hargita utca 60)
  • Szeged 2 posta (Indóház tér 1)
  • Szeged 3 posta (Petőfi Sándor sgrt. 9)
  • Szeged 4 posta (Népkert sor 7)
  • Szeged 6 posta ( Csaba u. 34)
  • Szeged 7 posta (Csap u. 50)
  • Szeged 8 posta (Olajbányász tér 1)

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb