Közélet

Rétvári: télre eléri a határvadászok létszáma az ezret, ekkor a katonák levonulhatnak a határról

Magyarország 2015 óta közel 650 milliárd forintot fordított a déli határ védelmére, ennek két százalékát biztosította az Európai Unió – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt szerdán Budapesten.

Rétvári Bence a határvadász egységek személyi és szervezeti kérdéseiről, a déli határszakasz védelmével összefüggő kérdésekről hallgatta meg a testület. A parlamenti államtitkár közölte, 650 milliárd forintból építették meg a kerítést, gondoskodtak a szükséges technikai berendezésekről és az üzemeltetésről. Az összeg nagy részét Magyarország “meghitelezte” az EU-nak – mondta.

A TERVEK SZERINT A KATONÁK TÉLRE ELVONULHATNAK A HATÁRRÓL

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy 894 határvadásznak jelentkezővel kötöttek szerződést, és 636-an már sikeres vizsgát is tettek. Hozzátette: továbbra is hetente százas nagyságendben kezdik el a képzést az új szerződésesek, és várhatóan télre eléri a határvadász ezred létszáma az ezret, ekkor a katonák levonulhatnak a határról. Rétvári Bence kiemelte: sikeres a határvadász ezred felállítása, a déli határ “elrettentő ereje” nőtt, és ennek tudható be, hogy továbbra is sok illegális migráns próbál bejutni az országba még a teljes ezred felállítása előtt.

Nincs egyszerű dolga a határvadászoknak:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb