Közélet

Nagy Márton kimondta, milyen termékekre bővíthetik ki az árstopot

A napokban dönthet a kormány újabb hatósági árak bevezetéséről, melyekről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában azt nyilatkozta, olyan termékeket fog érinteni, melyek 40 százalék felett drágultak, és itthon is előállíthatók. A korábbi sajtóhírek szerint az egyik ilyen termék a tojás lehet, melynek valóban kilőtt az ára októberre.

MARADNAK AZ ÁRSTOPOK, A HÉTEN ELDŐLHET, MILYEN TERMÉKEKRE TERJESZTIK KI A RENDELETET

A lakossági árstopokról a gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta, egyelőre maradnak. A jövőjüket az infláció határozza meg, ami Nagy Márton szerint egyelőre nem csökken, év végére meghaladhatja a 25 százalékot, és onnan fordulhat lejjebb. A pénzromlás kordában tartásában segítenek az élelmiszer-árstopok, amelyeknek a köre hamarosan bővülhet. Az InfoRádiónak nyilatkozó miniszter szerint a napokban dönthet a kormány újabb hatósági áras termékkörökről, mint mondta,

olyan termékekről lehet szó, amelyek drágulása 40 százalék felett van, és itthon is előállíthatók.

A 24 arról cikkezett, hogy az egyik ilyen termék a tojás lehet, melynek valóban kilőtt az ára októberre. Az Index iparági értesülései szerint a trappista sajt is bekerülhet az ársapkás tételek közé, erről pont 10 napja írtunk:

„Ne legyen recesszió, csökkenjen az infláció, és egyensúlyban maradjon a folyó fizetési mérleg” – mondta a célokról Nagy Márton, és hozzátette, december elején nyilatkozik a 2023-as költségvetés felülvizsgálatáról a kormány. A kormány nem akar belefolyni a bértárgyalásokba, most mindenkinek egyedi döntést kell ebben hoznia.

KAMATSTOP JÖHET A DIÁKHITELEKRE IS

A miniszter beszélt a diákhitelekről is, és bejelentette, hogy mivel kamatok emelkedésének terhe egyre nagyobb lenne, ezért azt fogja javasolni, hogy a szabad felhasználású diákhitel jelenleg 4,9 százalékos kamatát januártól stoppolják le, mert különben jelentősen megdrágulhat.

ÁTALAKÍTJÁK A MAGYAR POSTA MŰKÖDÉSÉT, ÚJ ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓT JELENTETTEK BE

A Magyar Postát is felügyelő miniszter beszélt a hivatalok bezárása nyomán támadt felzúdulásról. Mint fogalmazott, megérti a panaszokat, de a cég jelentős veszteséget termel, ráadásul fel kell készülnie a liberalizáció és a digitalizáció jelentette kihívásokra is. Azokat a postákat zárták be, ahol az ügyfélszám nagyon alacsony, ráadásul a vidéki bezárások átmenetiek a fűtési szezonban, tavasszal újra fognak nyitni.

A társaság átalakítását pedig új szakemberre bízza,

mától Balczó Barna lesz a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szakember 2016 óta a társaság felügyelőbizottsági elnöke, és eddig az MFB Invest vezérigazgatója volt. „Tehetséges menedzser, sokat várok tőle, hogy ezeket az átmeneteket végigvigye” – mondta Nagy Márton.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb