Mindenmás

Szegedi gyilkosság: nem zárható ki, hogy az áldozat és a jogász végzettségű elkövető két éves gyermeke is a lakásban volt a tragédia idején

Nem zárható ki, hogy az áldozat és a jogász végzettségű elkövető két éves gyermeke is a lakásban volt a tragédia idején, hangzott el a Tények műsorában. Mint megírtuk, a Szolnoki Törvényszék pénteken letartóztatta azt a 45 éves szegedi férfit, aki kedden puszta kézzel fojtotta meg feleségét, majd feladta magát a Szegedi Rendőrkapitányságon.

AZ ELKÖVETŐ KÖZJEGYZŐKÉNT DOLGOZOTT SZEGEDEN, AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG MIATT TÁRGYALJÁK AZ ÜGYÉT SZOLNOKON

Bár az elkövető Szegeden adta fel magát, a Tények információi szerint azért Szolnokon tárgyalják az ügyét, mert a gyilkossággal gyanúsított férfi közjegyzőként dolgozott, ez pedig összeférhetetlen. A szomszédok szerint a jogász féltékeny lehetett feleségére, ezért végzett vele. A Tények arról is tudomást szerzett, hogy a párnak van egy kétéves gyermeke, aki nem zárható ki, hogy a lakásban tartózkodott a gyilkosság idején.

MENTÁLIS PROBLÉMÁKKAL KÜZDHETETT

Mint arról korábban beszámoltunk, a Szolnoki Törvényszék közleménye szerint a gyilkosság kedden este 9 és másnap hajnal 4 között történt. A férj és a feleség összeveszett, majd a férfi a hálószobában az ágyon fekvő nő mellkasára térdelt, két kézzel megragadta nyakát és addig szorította, amíg a nő már nem mozdult. Nem hivatalos sajtóinformációk szerint a 45 éves szegedi férfi mentális problémákkal küzdött, tévképzetei voltak, a “hangok” beszéltek hozzá, ezért állítólag gyógyszereket is szedett. A törvényszéki információk szerint a gyilkost a saját édesapja kísérte be szerda este a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol a férfi feladta magát. 

A jogász végzettségű férfit emberölésért akár 15 évre is elítélhetik, ügyvédje azt szeretné, ha az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyeznék el.

Forrás: Tények

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb