Mindenmás

Robbantanak majd a katonák Vásárhely és Sándorfalva mellett, megnövekedett hanghatásra kell készülni

Megnövekedett hanghatásra kell számítani Hódmezővásárhely és Sándorfalva térségében – tájékoztatta szerkesztőségünket Búz Csaba, főhadnagy. Mint kiderült, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár:

  • november 23-án (szerdán) és 29-én (kedden) a hódmezővásárhelyi,
  • valamint november 24-én (csütörtökön) és 30-án (szerdán) a sándorfalvi gyakorlótéren 08:00 és 16:00 óra között nagy hanghatással járó robbantási feladatot hajt végre.

A közleményben azt is kiemelték, hogy a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát a fent említett időpontban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb