Mindenmás

A szentesi nők tovább küzdenek a szülészetük bezárása ellen, demonstrációt tartottak

A szentesi szülészet bezárása miatt aggódnak a szülők, anyukák indítottak kampányt a megmentésére írtuk meg még november közepén a történetet. Az anyukák azóta sem adták fel, csütörtökön pedig csendes demonstrációval folytatták a küzdelmüket. Azt szeretnék elérni, hogy a városi kórház szülészet-nőgyógyászati osztályát ne zárják be jövőre szakemberek hiánya miatt. Ezért most internetes kampánnyal próbálnak új orvosokat találni a lakhelyükhöz közeli intézménybe.

A Telex tudósítása szerint több mint százan gyűltek össze csütörtökön délután a szentesi Kossuth téren. A nők elhozták kisebb-nagyobb gyermekeiket, velük együtt édesapák és más családtagok, idősebbek és fiatalok is megjelentek a tiltakozás helyszínén. Mintegy fél órán át lámpás, telefonnal világítós demonstrációt tartottak, beszédek ugyanakkor nem hangzottak el. Fáklyákat és mécseseket is meggyújtottak, és volt, aki sírva fakadt. “Ez a remény lángja” – mondták a tiltakozóknak, akik maguk és magzatuk orvosi ellátása miatt fejezték ki aggodalmukat. Valaki félhangosan azt mondta: a bátraké a jövő.

60 EZER EMBER MARADNA SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT NÉLKÜL

A portál emlékeztet, hogy a családanyák azért indítottak mozgalmat, mert attól tartanak, hogy a jövő év elején orvoshiány miatt bezárhat a Csongrád-Csanád megyei Dr. Bugyi István Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya, ahol közülük sokan világra hozták gyermekeiket, illetve ők maguk és a rokonaik megszülettek. Ha az osztály valóban megszűnik jövőre, a városban és a környékén mintegy 60 ezer ember maradna szülészet-nőgyógyászat nélkül, és valószínű, hogy így sokan hoznák világra gyermeküket egy távolabbi kórházba tartó mentőautóban. Az elmúlt egy hétben rengetegen álltak ki az osztály mellett a csoport szervezésében, több internetes oldalon képekkel és a szülészet dolgozóinak munkáját dicsérő, megható szövegekkel fejezték ki tiltakozásukat. Azóta újabb édesanyák, köztük más megyékben élők is csatlakoztak, továbbá az érintett, tiltakozó nők családtagjai, valamint egészségügyi dolgozók, köztük szülésznők és védőnők is kifejezték egyet nem értésüket.

EGYRE ELKESERÍTŐBB, HOGY SEMMILYEN HIVATALOS TÁJÉKOZTATÁST NEM KAPNAK

A csütörtök esti csendes demonstrációról videófelvétel is készült, amelyen az egyik szervező családanya azt mondta: nem akarják, hogy a megkérdezésük nélkül, a fejük felett döntsék el mások, mi történik a szülészettel. Egy másik szervező szerint egyre elkeserítőbbnek tartják, hogy semmilyen hiteles és hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, hogyan alakul a kórházi osztály sorsa jövőre.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb