Közélet

Baj van a MOL-nál, már decemberben ugorhat az ársapka, közben Szegeden egy egészen szürreális jelenség ütötte fel a fejét

A kormány a vártnál hamarabb kivezetheti a benzinárstopot – írja a VGv, a lap által megkérdezett szakértők szerint amennyiben a helyzet nem változik rövid időn belül, decemberre fenntarthatatlanná válhat az ársapka. Szegeden kettős a helyzet,

  • egyes kutakon hiány van az ársapkás 95-ös benzinből és gázolajból,
  • közben vannak töltőállomások, ahol a Szeged365 olvasói akár 20-30 autót is láttak egy rakáson várakozni.

Az egyik Facebook csoportban egy egészen szürreális jelenségről számoltak be: a beszámolók szerint a Szőregi úti MOL kúton a papíron kiürült töltőállás mégis adott benzint.

AZ ÁRSAPKA BEVEZETÉSEKOR AZ IMPORTŐRÖK GYAKORLATILAG KIVONULTAK, EGYEDÜL MARADT A MOL

A kialakult helyzethez többek között az vezetett, hogy az ársapka bevezetésekor az importőrök gyakorlatilag kivonultak, így a Molnak kellett saját termelésből biztosítania minden igényt. Ennek megvolt az ára, nyáron – a mezőgazdasági és turisztikai csúcsszezonban – leapadt az ország üzemanyag-tartaléka. A helyzetet súlyosbította, hogy azok a viszonteladók, akiket a Mol hatósági áron szolgált ki, továbbértékesítették a terméket, mindenfajta kontroll nélkül, mondták az Indexnek az ágazatra jó rálátással rendelkező források.

A háborúhoz kapcsolódó gazdasági szankciók hatása is roppant erős, melyek ellátási krízist idézhetnek elő:

az Európai Unió kőolajimportjának 27 százaléka orosz, a dízelé pedig 10 százalék. Ezek hiányában jelentős áruhiány keletkezhet az öreg kontinensen.

CSAK FÉLGŐZZEL TERMEL A MOL SZÁZHALOMBATTAI FINOMÍTÓJA

A Világgazdaság értesülése szerint a hiány egyik oka, hogy a Mol százhalombattai finomítója műszaki hiba miatt 50-55 százalékos kapacitáson termel.

Szakértők szerint – ha a helyzet változatlan marad – akár decemberben szükségessé válhat a hatósági ár felülvizsgálata.

„Vissza kell állítani a hazai üzemanyagpiac egyensúlyát, ami a jelenlegi áruhiányos helyzetben a kereslet szűkítésével, vagyis a kedvezményes áron tankolók körének szűkítésével, illetve a kedvezményes árképzés felülvizsgálatával érhető el” – válaszolt a Világgazdaságnak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára.

Az árképzés felülvizsgálata már nem lenne olyan fájdalmas, hiszen normalizálódik a piac, az olaj hordónként 80 dollár körüli ára jóval alacsonyabb annál, mint amikor egy éve ársapkát kapott a normál benzin és a normál gázolaj. Mérséklődnek a gázolaj európai jegyzésárai is.

A MINISZTERELNÖKSÉG KÉT FELTÉTELHEZ KÖTÖTTE AZ ÁRSTOP MEGHOSSZABBÍTÁSÁT

A benzinárstop a jelenlegi szabályozás szerint csak év végéig érvényes, ráadásul már nem csak a kisebb kutakon vannak ellátási problémák, hanem a nagyobbaknál is sokszor korlátozzák a hatósági áras vásárlást.

Az ATV megkeresésére az árstop esetleges hosszabbításával kapcsolatban a Miniszterelnökség úgy reagált, hogy január elsejétől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot,

  • ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan,
  • a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik.

Az utóbbi – mint fent írtuk – jelenleg 50-55%-on megy.

NAPI SZÜRREÁL: LETÉPTE A KÖTEGELŐT, JÖTT ÜZEMANYAG A PAPÍRON ÜRES TÖLTŐÁLLÁSBÓL

A kis kutaknak ezen a héten sem jut benzin, közben a nagyobb láncok is korlátozásokat vezetnek be, sok szegedi helyszínen pedig már a múlt héten is nehézségek adódtak, a dolog pikantériája, hogy a legtöbb Szeged365 olvasói beszámolót pont a MOL által üzemeltetett töltőállomásokról kaptuk.

Az utóbbi 24 órában az alábbi kutakról írtatok nekünk:

  • A Bajai úti MOL,
  • és Vásárhelyi Pál utcai MOL töltőállomásoknál dízelből volt hiány kedd délután,
  • a Fonógyárin lévő AVIA kúton 95-ös benzin nem volt,
  • ugyanez volt a helyzet estefelé a Kálvária sugárút és a Fonógyári találkozásától nem messze lévő MOL kúton,
  • az Algyői MOL-nál késő este pedig csakis 100-as benzin volt.

Az érme másik oldala, hogy több kúton – például a Makkosházi körúti OMV-nél és a Dorozsmai úti MOL-nál – pedig óriási tumultus alakult ki, Gábor nevű olvasónk az előbbinél 32 autót számolt össze a kedd délutáni órákban.

Közben a Szegeden Láttam Facebook-csoportban egy egészen furcsa jelenségről is beszámolt az egyik felhasználó, mint írta, a Szőregi úton rápróbált a papíron kiürült 95-ösre és az – csodával határos módon – mégis adott benzint:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb