Mindenmás

Trágár módon szidta és zaklatta a bírókat, megöléssel fenyegette a családtagjaikat a Csongrád-Csanád megyei nő, vádat emeltek ellene

Minősített zaklatás bűntette és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Szegedi Járásbíróságon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a 43 éves Csongrád-Csanád megyei nő ellen különböző büntetőügyek indultak – zaklatás, testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság és rongálás vétsége miatt -, amelyekben a bíróság többek között végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őt. A nő 2021 áprilisától, az ügydöntő határozatok kihirdetését követően, internetes üzenetküldő alkalmazáson keresztül fenyegető és zaklató jellegű üzeneteket küldött az ügyében eljáró bíróknak az általuk hozott ítéletek miatt.

SZIDTA A BÍRÓKAT ÉS MEGÖLÉSSEL FENYEGETTE A CSALÁDTAGJAIKAT

A közlemény szerint a szöveges-, és hangüzenetekben trágár módon szidalmazta a hivatalos személyeket és a bírókat, valamint a családjaikat több alkalommal megöléssel fenyegette – írták, megjegyezve: a bíróknak küldött üzenetekben a nő az ügyében eljáró ügyészt is trágárkodva szidalmazta és fenyegette, azt üzenve neki, hogy “vér fog folyni”, és mindenki meg fog bűnhődni. A nyomozó ügyészség elrendelte a nő őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki, majd eredményesen indítványozta letartóztatását. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte. Az elkövető jelenleg hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetését tölti – írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: stapelstein
'Fel a tetejéhez' gomb