Mindenmás

Négyszáz katona megy Vásárhelyről március végén Koszovóba, megkezdték a zárógyakorlatot a laktanyában

Négyszáz katona megy Hódmezővásárhelyről március végén Koszovóba. Ennek kapcsán a 28. váltás meg is kezdte a zárógyakorlatot a vásárhelyi laktanyában. Tömegoszlatás, járőrözés, ellenőrző-áteresztő pontok létesítése szerepel majd a békemisszió feladatai között.

Megkezdődött a Magyar Honvédség KFOR Kontingens 28. váltásának zárógyakorlata a vásárhelyi laktanyában – írja a Promenád24. Szerdán a tömegkezelési feladatokból tartottak bemutatót a honvédek, akiket sárral, fával, kövekkel, botokkal, sőt, Molotov-koktélokkal is támadtak a “tüntetők”, de visszaverték a rohamaikat. Elhangzott: a zárógyakorlat három napig tart, és a koszovói missziós feladatok jegyében állították össze a programot.

A LÉGKÖR FESZÜLT

Nagy Levente István őrnagy, a 62. lövész zászlóalj parancsnokhelyettese, a leendő kontingens parancsnoka a Promenad24-nek elárulta, a váltás tervezett időpontja 2023. március 31-e. A 28. váltásnál majd 400 katona vesz részt a kontingens feladatainak ellátásában. A zárógyakorlaton többek között olyan elemeket hajtottak és hajtanak végre, melyek Koszovóban is várnak rájuk, így a tömegkezelés mellett a járőrözésben és az ellenőrző-áteresztő pontok létesítése terén is meg kell mutatniuk felkészültségüket. „Kontingensünk egyik prioritása a tömegkezelés lesz. Tudni kell, hogy Koszovóban jelenleg nincsenek fegyveres összetűzések, de tüntetések mindkét fél részéről bármikor szerveződhetnek, elég, ha csak a rendszámtáblaügyben kialakult feszültségre gondolunk. A 27. váltással napi, heti szintű kapcsolatban állunk, és tőlük tudjuk, hogy a légkör feszült, ugyanakkor stabil” – fejtette ki az őrnagy.

KÉSZEN ÁLLNAK A KOSZOVÓI KÜLDETÉSRE

Nagy István Levente azt mondta, az állomány felkészültségével teljes mértékben elégedett, nem lát olyan körülményt, problémát, ami miatt ne tudnák sikeresen végrehajtani a zárógyakorlatot. Cseh János Tamás főhadnagy, a KFOR 28. Kontingens tervezett Alfa századának parancsnoka hozzátette, a valóságot a lehető legjobban megközelítő körülmények között igyekeztek és igyekezek idehaza gyakorolni a katonák. Kiemelte, a tömegoszlatásban a legfontosabb az egymás iránti bizalom. A feladat-végrehajtás az egyes harcostól kezdődik. Senki sem veszítheti el a fejét, egységesen, rugalmasan kell fellépni, nagyfokú egyéni fegyelmezettséget, raj, szakasz és század szintű összekovácsoltságot igényel ez a kihívás. A vásárhelyi honvédek készen állnak a koszovói küldetésre.

Forrás: Promenád24, Hódpress.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb