Újra fellángolhat a konfliktus Koszovó és Szerbia között, ismét forradalmat robbanthat ki a rendszámtábla-rendelet
Ismét fellángolhat a konfliktus Koszovó és Szerbia között, ugyanis november elsején jár le a szerbiai rendszámmal rendelkező koszovói járművek rendszámtábláinak a cseréjére kitűzött határidő, és az eredeti tervek szerint azoktól, akik nem rendelkeznek RKS-táblával, elveszik a járművet – írja a Szabad Magyar Szó.
A szerbek és a koszovói albánok között augusztus elején élesedett ki újabb konfliktus, amikor a pristinai kormány úgy határozott, hogy semmibe veszi a Belgrád által kiadott dokumentumokat, s azok helyett saját papírokat ad. A szerbek ezekkel léphettek volna be az általuk el nem ismert ország területére. Ezek után útakadályokat emeltek a tiltakozó szerbek, hogy a koszovói kabinet szüntesse meg a határozatát.
ISMÉT TERÍTÉKRE KERÜLT AZ ÜGY – NOVEMBER ELSEJE AZ ÚJ HATÁRIDŐ
A több hónapos csend után most ismét felizzott a parázs. Az amerikai és az európai politikusok ugyan azt szerették volna elérni, hogy a november elsejei határidőt 10 hónappal halassza el Pristina, de ez nem történt meg. Albin Kurti koszovói kormányfő annyi engedményt tett, hogy november 1. és 21. között csak figyelmeztetik azokat a gépjármű-tulajdonosokat, akik szerintük illegális táblával rendelkeznek, november 21. és január 21. között pénzbírsággal is sújtják őket, január 21. és március 31. között pedig próbarendszámokat fognak kapni.
HEVES VÁLASZT ÉS ELLENÁLLÁST FOGNAK KIVÁLTANI A BÜNTETÉSEK
A koszovói Szerb Lista erre közleményben úgy reagált: a rendszámtáblák miatti első büntetések „heves választ és ellenállást” fognak kiváltani – írja a Szabad Magyar Szó. Mindeközben Aleksandar Popov, a Regionalizmusért Központ elnöke a Blicnek azt mondta: mind az Egyesült Államoknak, mind az Európai Uniónak van arra kapacitása, hogy nyomást gyakoroljon mindkét félre, és ezzel megakadályozzák a komolyabb incidenseket. Kurti döntése miatt a szerbeknek nincs okuk barikádokat emelni, de sok minden függ Belgrád döntésétől – tette hozzá. Dusanj Janjic, az Etikai Kapcsolatok Fórumának elnöke úgy véli: a koszovói kérdés megoldása nagyban függ a belgrádi fogadtatástól. Szerinte 2004 óta ez a legjobb ajánlat, amit Belgrád kapott, mivel nem kell elismernie Koszovó függetlenségét, és nincs benne a kölcsönös elismerés. A javaslat ugyanakkor a koszovói szerbek helyzetére vonatkozó minden kérdést rendez a szerb községek közösségének a megalakításától a kulturális hagyaték és a szerb pravoszláv egyház megóvásán át az oktatásig és az egészségügyig – mondta Janjic.
Egy hozzászólás