Szegedi Arcok

A szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban ülősztrájkoltak a diákok, a Radnótinál a szülők leragasztott szájjal tiltakoztak

Országszerte tiltakozással indult a csütörtök. Szegeden már az éjszaka akcióba léptek az Egységes Szülői Front aktivistái, akik több mint tíz oktatási intézmény elé rajzolták fel krétával a tanári tiltakozó mozgalmat támogató üzeneteiket, majd a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumnál leragasztott szájjal tiltakoztak a szülők, a Deák Ferenc Gimnáziumban pedig ülősztrájkoltak diákok.

A CSEND NEM REND

Ülősztrájkba kezdtek a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban a diákok, így álltak ki tanáraik mellett, majd a Radnóti Miklós Gimnázium előtt a szülők is akcióba kezdtek: leragasztott szájú emberek tartották a kezükben a csend nem rend mondatot kiadó betűket – írja a Telex. Mint kiemelték, ezek után az iskolából kijött két diák, leszedte a ragasztót a szájakról, és a résztvevők felolvasták a tiltakozás 9 pontját. A sztrájkoló tanárok is kijöttek, ők a bekeretezett felkiáltójelet rajzolták a kezükbe, és a felolvasás alatt felmutatták. Ezután néhány percig mindannyian együtt skandálták a „csend nem rend”, és a „ne féljetek, veletek vagyunk” jelmondatokat.

Nem sokkal később a Deák Ferenc Gimnáziumnál folytatódott a tiltakozás. Az Egységes Szülői Front tagjai a lépcsőre kirakták a papírra nyomtatott, a csend nem rend mondatot, majd egy hangosbemondóval felolvasták a követeléseiket. Az eseményről készült videót itt tekintheted meg. A tiltakozásból végül az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola sem maradt ki, itt is kiálltak a pedagógusok mellett a diákok.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb