Smart Szeged

Teljesen felújítják a tantermeket, okos csoportszobákat alakítanak ki – uniós támogatással korszerűsítik az SZTE gyakorlóiskoláit Szegeden

Uniós támogatással mintegy 2 milliárd forintból korszerűsítik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két-két gyakorlóiskoláját – írja az MTI. Mint kiderült, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola újulhat meg városunkban.

Rovó László, az SZTE rektora a fejlesztéseket bemutató pénteki rendezvényen hangsúlyozta, az egyetem egyik legfontosabb feladata a régió szakember-utánpótlásának biztosítása. A lehető legmagasabb színvonalú tanárképzés alapvető fontosságú a társadalom számára – mondta a professzor.

A GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GERINCE

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja kifejtette, a gyakorlóiskolai rendszer az ország legjobb közoktatási intézményeinek gerincét adja. A most induló fejlesztések lehetővé teszik ennek a minőségnek a fenntartását, fejlesztését. Három konzorcium részeseként az ELTE valamennyi gyakorlóiskolája megújulhat, összesen 2,8 milliárd forintból.

KÉT ISKOLÁT ÚJÍTANAK FEL SZEGEDEN

Dobi János, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója elmondta, a tanárképzés átalakulása nyomán 2024 elejétől a negyedik félévtől egészen a tizedik félévig tanítási gyakorlaton vesznek részt a pedagógusjelöltek a vezető mentortanárok irányításával. Jövő őszig felújítják az iskola 55 tantermét, a közösségi tereket, tanári szobákat, szertárakat, irodákat, kijavítják az épület tetőjét, s fejlesztik az alagsor eddig kihasználatlan helyiségeit. Bővítik a wifi-hálózatot, 21 interaktív kijelzőt vásárolnak, kialakítanak egy informatikai skill labort, valamint lecserélik az informatikai szaktantermek számítógépeit – tudatta az igazgató. Zsigriné Sejtes Györgyi, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója közölte, az intézményben 33 tantermet újítanak fel, a tanárjelölteknek többfunkciós okos csoportszobákat alakítanak ki, 15 videokonferencia-rendszert telepítenek, táblagépeket, iskolabútorokat vásárolnak, az udvaron pedig nyitott tanterem épül az ökotudatos képzések helyszínéül.
   

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb