Smart Szeged

Két, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel bővítették a hódmezővásárhelyi kórház épületét

Uniós támogatással két, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel bővítették a hódmezővásárhelyi kórházban a szakrendelő épületét, ahol a gyermek- és belgyógyászati osztály működik majd – közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója szerdán.

Kallai Árpád a beruházást bemutató helyszíni sajtótájékoztatón azt mondta, a fejlesztésnek köszönhetően olyan szakterületeken sikerül előrelépést elérni, amelyek az ott élők számára rendkívül fontosak. A főigazgató közölte, a kórház fejlesztése a szatmárnémeti Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülettel közösen elnyert, román-magyar Interreg pályázatnak köszönhetően valósulhat meg.

A GYERMEK- ÉS BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY KÖLTÖZIK IDE

A projekt hódmezővásárhelyi intézményre eső költségvetése 7,45 millió euró (3,05 milliárd forint), ebből 3,9 millió euró az építési beruházás költsége, mintegy egymillió euró a két osztály felszerelése, 2,3 millió eurót pedig a népegészségügyi szűréseket hatékonyabbá tevő eszközök beszerzésére fordítottak. Az építési beruházáshoz ezen felül 600 millió forint többlettámogatást nyújtott a kormány – mondta a szakember. A 16 hónapos kivitelezés során az Építészmester Zrt. a 2016-ban elkészült szakrendelő épületét bővítette két, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel, amelyekre az új 34, illetve 35 ágyas gyermek- és belgyógyászati osztály költözik hamarosan.

LESZ HELY A SZÜLŐKNEK IS

A belgyógyászati osztályon működik majd két négyágyas szubintenzív részleg, valamint lesz három elkülönítésre alkalmas kétágyas kórterem. A gyermekosztályon a kórtermek egy része az édesanyák elhelyezésére is alkalmas. Kialakítottak egy négyágyas szobát is, ahol a csecsemőosztályon ellátottak szülei aludhatnak – ismertette a fejlesztés részleteit a főigazgató. Az osztályok működéséhez szükséges bizonyos orvosi és informatikai eszközök, illetve a betegágyak és éjjeliszekrények beszerzése már elkezdődött. A következő hetekben indul az osztályok költözése, azt megelőzően pénteken szűrőprogramokkal összekötött nyílt napon mutatják be az új épületrészt a hódmezővásárhelyieknek – mondta Kallai Árpád.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb