Mindenmás

2,8-as erősségű földrengés volt szombaton Magyarországon, a rengést a lakosság is érzékelte

Az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium észlelése szerint december 17-én, 12:39-kor kisebb földrengés keletkezett Mezőkeresztes közelében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a műszerek 2,8-as erősségű földmozgást érzékeltek, a rengést a lakosság is érzékelte, de károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

Mint korábban Bartok Zsófia kollégánk megírta, ezt megelőzően az ősz folyamán már három földrengés is megrázta az országot. Legutóbb november 9-én 2,4-es erősségű földrengés volt Zalaszentgyörgyön, előtte pedig október 19-én, majd 23-án mértek 2,3-as, illetve 2,4-es erősségű rengéseket Magyarországon.

Forrás: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb