Mindenmás

Ugyanabban az öltözékben pózolt a közösségi médiában, mint amelyben lopott – elfogták az áruházi tolvajt, aki 24 városban rabolt, köztük Csongrádon is

A rendőrök elfogták azt a szabadszállási áruházi tolvajt, aki 24 üzletből lopott termékeket az egész országban, köztük csongrádi boltból is. Volt, ahol LED-es televíziót, máshol robotporszívót pakolt a kosarába, de olyan üzlet is akadt, ahol a tolvaj 64 darab popsikrémet rakott a kosarába. Az elkövető által okozott kárérték több millió forintra rúg – számolt be a hírről a Zsaru Magazin Facebook oldalán.

Mint írták, az első bejelentés februárban érkezett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra. Egy áruházból műszaki cikkeket loptak úgy, hogy a bevásárlókocsit megpakolták áruval, majd kitolták a bejáraton keresztül fizetés nélkül.

A NYOMOZÁS SORÁN KIDERÜLT TÖBB MEGYÉT ÉRINTŐ LOPÁSSOROZATRÓL VAN SZÓ

A nyomozás során kiderült, hogy több megyét érintő sorozatról van szó, ezért országos koordinációt rendeltek el – meséli Keresztesi Lóránt törzszászlós, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vizsgálója. Kiderült, hasonló esetről érkezett bejelentés Kecskemétről, Dunaújvárosból, Szekszárdból, Ercsiből, Nagykőrösről, Csongrádról, Hatvanból, Gárdonyból, Érdről, Dorogról és Budapestről is.

A TOLVAJ EGYSZERŰEN CSAK KITOLTA AZ ÁRUT

Az elkövető módszere az volt, hogy bement a kiszemelt üzletbe, majd az árut a bevásárlókocsiba tette, mintha csak vásárolni szeretne. Volt, ahol LED-es televíziót, máshol robotporszívót, sarokcsiszolót, hajsütővasat vagy éppen alkoholt pakolt a kosarába. De olyan üzlet is akadt, ahol a tolvaj 64 darab popsikrémet rakott a kosarába. Amikor pedig végzett, ahelyett, hogy a pénztárhoz tolta volna a bevásárlókocsit, a bejárat felé indult vele. Ott várta az egyik társa, aki beállt a fotocellás ajtó elé, hogy ne záródjon be. Így a tolvaj egyszerűen csak kitolta az árut, majd a társával a bejáratnál lévő autójukba pakolták.

AZ ELKÖVETŐT A KAMERAFELVÉTELEK ALAPJÁN AZONOSÍTOTTÁK, UGYANABBAN A RUHÁBAN PÓZOLT A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN, MINT AMIBEN A LOPÁST ELKÖVETTE

A nyomozás során a koordinációs osztály segítségével begyűjtötték az összes olyan adatot, ami a bűncselekményekhez kapcsolódott. A lopás elkövetőjét a kamerafelvételek alapján sikerült azonosítani, ugyanis annak ellenére, hogy maszkot viselt, a ruhája alapján felismerhető volt. Ebben sokat segített, hogy az elkövetés után ugyanabban az öltözékben pózolt az egyik közösségi oldalon, mint amiben a kamerafelvételeken is látszott.

TÁRSAIVAL SZEMBEN AZ ELJÁRÁS JELENLEG IS FOLYIK

Az elemző-értékelő osztály munkájának köszönhetően pedig kiderítették, hogy a többi megyében is ő és a segítői követték el a bűncselekményeket. K. A. Károly (28) ellen több rendőrkapitányság is körözést adott ki, végül június 13-án a IX. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai fogták el, majd a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon hallgatták ki. Társaival szemben az eljárás jelenleg is folyik. K. A Károlyt kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével gyanúsítják. A bíróság június 16-án elrendelte letartóztatását.

Forrás: Zsaru Magazin FB

Fotók: Béres Attila – rendőrség/Zsaru Magazin FB

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: cragar wheels
  2. Visszajelzés: ข่าวบอล
'Fel a tetejéhez' gomb