Közélet

Eldőlt, bezárják a szentesi kórház szülészetét

2023. január 1-től szünetel a fekvőbetegek ellátása a Dr. Bugyi István Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán, Szentesen, mint a Szentesi szülészetért nevű Facebook-csoportban megjelent kórházi közlemény írta, a betegeket és a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják át, a szállításukat pedig az Országos Mentőszolgálat végzi. A kórház saját oldalán kiadott közlemény szerint az osztály bezárásának oka a szakorvosok hiánya.

A Telex azt írta, hogy a Dr. Bugyi István Kórház hirdetésekben már hónapok óta keresett osztályvezető főorvost és szakorvosokat, úgy látszik, hiába. A Csongrád-Csanád megyei Szentesen 27 ezren élnek, a környéken lakókkal együtt mintegy 60 ezer ember maradhat a közelben gyorsan elérhető szülészet és nőgyógyászat nélkül.

A kismamáknak, illetve a szülő nőknek

  • a fél órára lévő Hódmezővásárhelyre,
  • az egy óra távolságra eső Szegedre,
  • vagy a szintén egyórányi útra lévő Kecskemétre kell az ottani kórházba eljutni.

A lap szerint így előfordulhat, hogy egy évben több száz nő is a mentőautóban, útközben fogja majd megszülni a gyermekét, aminél sokkal biztonságosabb lenne a kórházban világra hozni a kisbabákat.

Mint korábban beszámoltunk róla, a környékbeli nők már az ősszel attól tartottak, hogy a Dr. Bugyi István Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályát 2023 januártól orvoshiány miatt be fogják zárni, de hivatalos tájékoztatást a tegnapi napig nem kaptak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb