Smart Szeged

Ez a díj sem jött volna össze, ha nincsenek a szegedi mérnökök! Építőipari Nívódíjat kapott a Pick Aréna! Hajós Tibor szegedi mérnök barátunkat kérdeztük, mit jelent Szegednek és a szegedi mérnököknek ez a díj

Hajós Tibor okleveles mérnök, a Hajós Építész Iroda tulajdonosa, akik a 8143 férőhelyes csarnokot tervezték meg. Azt már sokszor megírtuk, hogy Budapesten kívül ez a legnagyobb multifunkcionális csarnok, ahol egy akadémia, és egy kisebb csarnok is helyett kapott. Azóta már több nagysikerű rendezvényt is élvezhettünk itt ebben a szegedi büszkeségben, amelynek tervezését szegedi mérnökök irányították. Legújabb remek hír pedig az, hogy az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) Építőipari Nívódíjat adott az OTP Bank – PICK Szeged új otthonának: erről Tibor barátunkat kérdeztük, hol máshol, mint a Pick Arénában!

Hajós Tibornak gratuláltunk, de a nívódíjas mérnök barátunk azt is elárulta a Szeged365 Family-nek, hogy sok mindenki kapta ezt a díjat: a kivitelező a tervező, a műszaki ellenőr és a beruházó, lebonyolító is. Összesen 23 tervezőiroda dolgozott együtt, több mint 100 mérnök vett részt ebben a gigantikus munkában. Ami nekünk szegedieknek külön büszkeség, hogy a több, mint 100 mérnököt a szegediek fogták össze.

Érdemes megnézni exkluzív beszélgetésünket Hajós Tibor nívódíjas mérnök barátunkkal, ahol gyorsan bemutatjuk Nektek a Pick Aréna összes funkcióját is, sőt mikor ott jártunk, éppen a Naturtex – SZTE Szedeák kosárlabda csapatunk edzett!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb