Közélet

Mihálffy Béla éppen most jelentette be: 1,299 milliárd kormányzati rezsitámogatás érkezik Szegedre!

Mihálffy Béla, a Csongrád-Csanád megyei kettes választókerület országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) ebben a pillanatban írta ki közösségi oldalára: 1,299 milliárd forint rezsitámogatás érkezik Szegedre!

Nagy vita volt Szegeden, hogy vajon ad-e a Kormány 7 milliót a Tiszavirág Sportuszoda nyitvatartására, a közgyűlésen több irónikus megjegyzés is volt a városvezetés részéről, hogy ígéretekkel nem tudják kinyitni a sportuszodát, és a hét millió forint sem lesz elég: a mostani bejelentés alapján 1.299.504.290 millió forint (közel 1,3 milliárd forint) érkezik a közintézmények rezsitámogatására Szegedre. Legutóbb itt írtunk a bezárásokról:

A bejelentés alapján természetesnek kell vegyük azt, hogy a rezsidémon miatt bezárt intézmények kinyithatnak: nyithat a rekreáció miatt elképesztően fontos Anna Fürdő, a szegedi kultúra központja, a Móra Ferenc Múzeum és a Szegedi Nemzeti Színház is, a közösségek központja a Szent – Györgyi Albert Agóra, de a sportolóinknak kiemelten fontos Tiszavirág Sportuszoda is. Ekkora összegnél szerintünk ki fog nyitni a Belvárosi Mozi is, és így minden intézmény és kereskedelmi egység ami ezekben az épületekben van. Természetesen várjuk Szeged városvezetés reakcióját is, amiről azonnal beszámolunk Nektek.

Mihálffy Béla, a Csongrád-Csanád megyei kettes választókerület országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) Facebook posztjában közölte a jó hírt. Megnéztük azt is, hogy melyik település (10.000 lakos felettiek között) mekkora rezsitámogatást kapott: Szeged városát egyedül Debrecen és Nyíregyháza előzi meg. A teljes listát IDE kattintva tudod csekkolni!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb