Mindenmás

Kábítószerrel kereskedett egy öt tagú csoport Szegeden, a rendőrök most fejezték be a nyomozást ellenük

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai most fejezték be a nyomozást egy öt tagú csoport ügyében, akik hónapokon keresztül kereskedtek tiltott szerekkel Szegeden – tájékoztatott a rendőrség a honlapján.

Mint kiemelték, a nyomozók 2021. december elején jutottak olyan információkhoz, miszerint egy középkorú férfi és édesanyja metadont és marihuánát értékesítettek állandó fogyasztói körüknek. A kábítószerterjesztésben további három társuk is segített, akik több helyszínen termesztették a későbbi értékesítésre váró kábítószert. 

ÁPRILISBAN ELFOGTÁK ŐKET, MOST AZ ÜGYÉSZSÉGRE TOVÁBBÍTOTTÁK AZ ÜGYET

A több hónapos felderítői munka eredményeként a feltételezett elkövetőket 2022. április 12-én délelőtt fogták el Balástyán, Deszken, Algyőn és Szegeden, amelyben részt vett a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége, valamint a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói. Az öt helyszínen végrehajtott kutatás eredményeként a rendőrök lefoglaltak mintegy másfél kilogramm kábítószergyanús anyagot és több mobiltelefont. A gyanúsítottakat kihallgatták, a 41 éves szervezőt őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását az ügyészségen. Ellenük kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait most vádemelési javaslattal megküldték a Szegedi Járási Ügyészség részére.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb