Közélet

KSH: 510 ezer forint volt októberben a bruttó átlagkereset

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt októberben; az előbbi 18,4 százalékkal, utóbbi 19,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A hivatal közleményében kiemelte: az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly végrehajtott emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá.

ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉGEK VANNAK A KÜLÖNFÉLE ORSZÁGRÉSZEK KÖZÖTT, CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYÉBEN VAN, AHOL CSAK BRUTTÓ 250 EZER AZ ÁTLAG

Karácsony előtt publikálta a KSH a Tér-Kép című kiadványát, amely alapján az országban vannak olyan régiók, ahol mindössze bruttó 250 ezer forint az átlagkereset, a legjobban fizető területeken azonban 700-850 ezer forint volt ugyanez tavaly. Az anyag szerint Szeged a bruttó 422 és 530 ezer forint közti zónában van, azonban Csongrád-Csanád vármegye egyes részein már a 251 és 349 ezer forintok által határolt átlagok dominálnak.

STIMMELNEK A SZÁMOK VAGY SEM?

A kérdésre nehéz választ adni. Egyrészt, a KSH adatsoraiban nem jelennek meg a minimálbérre bejelentett, de a valóságban annál több pénzt kapó magyarok, másrészt, a statisztikákban csakis

  • a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások,
  • a költségvetési intézményeknél,
  • és a foglalkoztatás szempontjából “jelentős” nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók szerepelnek.

Magyarán, az adatsort szépítheti, hogy nem szerepelnek benne azok a jellemzően az átlagot lefelé módosító magyarok fizetései, akik részmunkaidőben dolgoznak vagy 5 fősnél kisebb cégek alkalmazásában állnak, viszont rontja, hogy értelemszerűen a feketézők sem látszanak benne.

Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte a KSH nem veszi figyelembe több mint egymillió olyan munkavállaló adatait, akik jellemzően a minimálbért vagy a garantált bérminimumot viszik haza. Ha így tennének, akkor jóval kisebb átlagbérek jönnének ki, amit persze nehéz lenne megmagyarázni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb