Mindenmás

17 centis késsel szúrta meg a rendőröket az újbudai késelő – mindent tagad a tettes

Őrizetbe vették azt a férfit, aki csütörtök éjjel késsel támadt az intézkedő rendőrökre, és egyiküket olyan súlyosan megsebesítette, hogy a rendőr belehalt sérüléseibe – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség a Telex szerint, amely több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz.

Az ügyészség közleménye szerint csütörtökön 22 óra körül tettek bejelentést az újbudai társasház lakói arról, hogy az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bemenjen.

17 CENTIS KÉSSEL TÁMADT

A kiérkező rendőrök a ház folyosóján elkezdték megbilincselni a 35 éves férfit, aki ekkor hirtelen rájuk támadt, ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni az intézkedést, majd egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel a rendőrökre támadt, és mindhárom rendőrt megszúrta, a közlemény szerint azért, hogy megölje őket. A támadásban az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán, a harmadikat szívtájékon szúrta meg, ő belehalt a sérülésbe.

A 24.hu-nak Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Ahogyan az a BRFK délelőtti tájékoztatóján elhangzott, a halott rendőrt Baumann Péternek hívták, kilenc és fél éve szerelt fel, az utóbbi időben körzeti megbízottként dolgozott, őt hősi halottnak fogják nyilvánítani.

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében nyomozócsoportot hoz létre.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb