Közélet

Közeleg a dátum? Parragh László az árstop kivezetéséről beszélt

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontja szerint az árstopot akkor lehet a legkevesebb kárral kivezetni, amikor az élelmiszerár infláció eléri a csúcsát, amikor látható, hogy feljebb már nem fog menni. Ez szerintük akár már most itt van, de a tavasz folyamán be fog következni – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Parragh László, a MKIK elnöke.

“Az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza” – folytatta az iparkamara elnöke, aki szerint kell egy pillanat, amikor ennek a kivezetése megtörténik, és miután a válságnak ezen a részén túlvagyunk, úgy gondolják, most már betöltötte a szerepét ez az intézkedés.

A MAGYAR ÉLELMISZERGAZDASÁG TERMELÉKENYSÉGE GYENGÉBB, MINT A TÖBBI EURÓPAI ÁLLAM ESETÉBEN

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról is beszélt, hogy az élelmiszerinfláció mindenhol nagyobb, mint az átlaginfláció. Az, hogy nálunk ilyen mértékű, annak az egyik oka az árfolyam, hiszen az élelmiszerhez szükséges alapanyagok jórésze importból érkezik, a másik pedig, hogy a magyar élelmiszergazdaság termelékenysége lényegesen gyengébb, mint az európai.

Parragh László tárgyalt a Kereskedelmi Szövetséggel és azokkal a szervezetekkel, akik a kiskeresedelemben érintettek. Az árstopos termékek esetében vannak helyettesíthető és nem helyettesíthető termékek. A nem helyettesíthetőként az üzemanyagot nevezte meg. Parragh szerint ésszerűbb felhasználás indult el, ez az energetikára is igaz, van egy erőteljes megtakarítás, a másik oldalon viszont probléma, ha eljutunk arra a pontra, hogy már nem tudja megvenni, amit el is fogyasztana a vásárló. A következő lépés az lesz, hogy a termelőkkel is leülnek beszélni.

Mint mondta, szakmailag elképzelhetőnek tartja, hogy fokozatosan vezessék ki az árstopot.

ERŐSÖDIK A FEKETEGAZDASÁG

A kormánnyal is folyamatosan egyeztetnek, az árstop szabályozásáról, annak életszerűségéről, betarthatóságáról, a kivezetés lehetőségéről.

Parragh arról is beszélt, hogy az árstop azzal fenyeget, hogy erősödik a feketegazdaság, mint mondta, ez szerinte már érzékelhető is. Azt is megemlítette, hogy a magyar élelmiszer jelentős része külföldre megy, és egyre silányabb áru jön hozzánk, ami az importon keresztül jön be.

PAPÍRFORMA SZERINT 2023. ÁPRILIS 30-IG TART AZ ÁRSTOP, NOVEMBER ÓTA A TOJÁS ÉS A KRUMPLI IS ÉRINTETT

2022 novemberében a kormány arról döntött, hogy kibővíti az egyes alapvető élelmiszerekre vonatkozó árstopot – írtuk korábban. Az árkorlátozás már a tyúktojásra és az étkezési burgonyára is vonatkozik, miközben a korábban megjelölt termékekre is változatlanul érvényes.

Az élelmiszerár-stop 2023. április 30-ig tart, az árszabályozás az alábbi termékekre terjed ki:

  • kristálycukor
  • búzafinomliszt (BL 55)
  • finomított napraforgó-étolaj
  • házi sertéscomb
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% zsírtartalmú tehéntej
  • tyúktojás
  • étkezési burgonya, az újburgonya kivételével.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb