Közélet

Messze vagyunk a fővárostól: 413 ezer forint volt a nettó átlagkereset Budapesten, 288 ezer Csongrád-Csanád vármegyében

334 920 forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon 2022 első három negyedévében – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Azonban hatalmas eltérések vannak az ország különböző részei között: a budapesti 413 ezer forintos szám annyira felhúzza az átlagot, hogy a fővároson kívül csak a leggazdagabb vidéki hely, Győr-Moson-Sopron vármegye tudott becsúszni az átlag fölé, de még az ottani átlagbér is 67 ezer forinttal van a budapesti alatt. A HVG összegzéséből ugyanakkor az is kiderült, hogy Csongrád-Csanád vármegye a középmezőnyben van a 288 400 forintos nettó átlagkeresetével.

A portál kiemelte, hogy tizenhárom vármegyében nem éri el az átlagkereset a 300 ezer forintot sem, az adatok alapján Csongrád-Csanád vármegye sem. Két olyan vármegye van, ahol még a 250 ezer forintos havi nettó is átlag fölöttinek számít: Békésben 249 ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig 238 420 forint jött ki átlagnak. Így fest a grafikon:

A MEDIÁN KERESET NEM DERÜLT KI

A kiadvány negyedévente áttekintést nyújt Budapest, valamint a 19 vármegye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról. A változásokat, a térségek közötti különbségeket térképek és több száz interaktív grafikon szemlélteti, a folyamatok megértését pedig rövid, lényegre törő magyarázatok és részletes táblázatok segítik. Az viszont, hogy a medián kereset – vagyis a szám, amelynél az emberek fele több pénzt keres, a másik fele kevesebbet – mennyi, az nem derül ki a mostani adatközlésből vármegyei szinten. Azt mindenesetre jó támpontnak használhatjuk, hogy szeptemberben nettó 63 ezer forinttal volt kevesebb az országos medián az országos átlagnál.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: stapelstein
'Fel a tetejéhez' gomb