Közélet

Szeged összes gimnáziumában sztrájkolni fognak hétfőtől

Január 23-tól egyhetes országos sztrájkot hirdet a PDSZ – írtuk meg az év első napjaiban, mint a szervezőktől megtudtuk, Szeged összes gimnáziuma érintett lesz az akcióban. A Tömörkényben tanítás nélküli munkanap lesz hétfőn, a Deákban pedig egész héten sztrájkolni fognak, viszont a végzős osztályok óráit megtartják.

A szegedi gimnáziumok mellett az általános iskolák pedagógusai is csatlakoztak, többek között

  • a Madáchból,
  • a Ságváriból,
  • a Rókusiból,
  • az Arany Jánosból,
  • a Dózsa Györgyből,
  • a Bonifert Domonkosból,
  • és többek között a Gregorból is.

A PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) közleményében azt írta, hogy a január 21-i központi középiskolai felvételi utáni hétre időzített akcióval tiszteletben tartják a szülők jogos elvárását, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt a felvételire való felkészülésben. A felhívásban kitértek arra is, hogy a tiltakozáshoz minden intézmény, közösség saját megoldásokkal tud csatlakozni. Az akció azzal záródik, mint írták, hogy január 31-re, az egy évvel ezelőtt lebonyolított figyelmeztető sztrájk évfordulójára meghirdették a Szolidaritás napját.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: their explanation
'Fel a tetejéhez' gomb