Sport

Kinyitott az uszoda, itt is az első szegedi siker! Kemény küzdelem volt, de a hazai közönség segített!

E.ON Férfi OB I. Bajnokságban a Szegedi Vízilabda Egylet a Szolnoki Vízilabda Sport Club-ot fogadta. Szeged visszakapta az uszodáját, győzelemmel is kezdte a hazai medencében! Hatalmas köszönet a szegedi közönségnek, ami harmadik csapatként segítette a szegedi srácokat a mérkőzés végén is! Végeredmény: 9-8!

Végre megoldódott a Tiszavirág Sportuszoda körüli rezsikérdés, így már hazai medencében tudtak készülni a pólósaink. Ez a lelki erő kellett is a mérküzéshez: riválisunk is a Tisza -parton fekszik, és nem titkolt szándékuk az volt, hogy Szolnokra viszik a pontokat.

Szerda este 9–9-es döntetlent játszottunk a Miskolc otthonában, így nagyon ki voltak éhezve a srácok a 2023-as év első győzelmére! A mérkőzés rossz előjele volt számunkra, hogy Kiss Csaba vezetőedző nem ülhetett a kispadra, mert piros lapot kapott, és Horváth Zsombor sem játszhatott, mert őt is kiállították a meccs hajrájában.

A Szolnok lendülettel érkezett Szegedre, mivel szerdán hazai medencében 12–6-ra verte a Szentest, előtte 16–9-re nyert a Pécs otthonában. De a szegediek nem ijedtek meg a feladattól: gigantikus csatában győzedelmeskedtek, pedig a találkozó elején nem álltunk jól. Az első két negyedet nem is nyertük meg, de a végén a hazai közönség előtt, valami brutálisan jó hangulatban 9-8-ra legyőztük a Szolnokot.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Website
'Fel a tetejéhez' gomb