Mindenmás

Akcióba lendültek a Hőseink: épségben mentettek ki a lángokból két kutyát is a hódmezővásárhelyi tűzoltók

Egy családi ház kigyulladt Hódmezővásárhelyen – írtuk meg az eseményeket követően szerda este, majd csütörtökön Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a tűzoltás mellett állatmentésre is szükség volt Vásárhelyen.

Tűz ütött ki szerdán este hét órakor egy hódmezővásárhelyi családi házban, a Görbe utcában. A helyszínre négy egység is érkezett. Ekkor a ház már teljes terjedelmében lángolt, a tűz átterjedt a melléképületre is – áll a közleményben.

ELŐSZÖR NEM TALÁLTÁK A KÉT KUTYUST

Mint kiemelték, a tűzoltók több vízsugárral, minden irányból oltották a lángokat. Oltás közben összesen hét gázpalackot vittek ki az épületből, mielőtt azok felrobbantak volna. A munkálatok közben a tulajdonos elmondta a tűzoltóknak, hogy két nagytestű kutya a házban rekedt. A tűzoltók azonnal az állatok keresésére indultak, de a füstben először nem találták őket. Végül a második keresés eredményre vezetett, a riadt állatokat az egyik szobában megtalálták és épségben kimentették őket az épületből. Személyi sérülés nem történt, a munkálatok este kilenc órakor fejeződtek be.

Fotók: Koncz János/Hódmezővásárhelyi HTP

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb