Sport

Kiss Ágnes, háromszoros ifjúsági világbajnok szegedi kenus vehette át idén a Kolonics György-díjat

Idén is több szegedi sportolót köszönthetünk a Kolonics-ösztöndíjasok között. Csütörtökön este tartotta hagyományos gáláját a Kolonics György Alapítvány a Stopper rendezvényhajón. Az eseményen köszöntötték 2023-as Jövő reménységei ösztöndíjasokat, akik közé bekerült Kiss Ágnes és Szabó Levente, míg Molnár Csepke és Boldizsár Dalma különdíjat kapott. A fiatalok közül a háromszoros ifjúsági világbajnok kenus, Kiss Ágnes átvehette a Kolonics György-díjat is – osztotta meg a hírt Facebook oldalán a Szegedi Vízisport Egyesület.

Csütörtökön este megtartotta az immár hagyományos évzáróját a Kolonics György Alapítvány. Az eseményen Csabai Edvin elnök felelevenítette a 2022-es esztendő legfontosabb eseményeit – amelyekben bővelkedtek, hiszen Koló tavaly lett volna 50 éves -, valamint átadásra kerültek az alapítvány díjai, a Kolonics György-díj és a Jövő Reménységei ösztöndíjak – írta az alapítvány az eseményről.

A DÍJAZOTTAK EMBERILEG IS NAGYON MAGAS SZINTET KÉPVISELNEK

Az évértékelés után Kárai Péter kuratóriumi tag a Jövő Reménységei ösztöndíjprogram hátterét vázolta fel a megjelentek számára. Kiemelte, hogy a tizenhárom díjazott közül öten kitűnő tanulók, de ennél is fontosabbnak tartotta, hogy a díjazottak, illetve a pályázók emberileg is nagyon magas szintet képviselnek. Kárai Péter szerint a sikereknél is fontosabb, hogy a kajak-kenu család nagyon értékes emberek közössége.

A díjazottak közül elsőként Kiss Ágnest szólították, aki a szövetség elnökétól, Schmidt Gábor helyettes államtitkártól átvehette a Kolonics György-díjat. Majd a Jövő Reménységei ösztöndíjasokat köszöntötték, köztük a szegedi sportolókat, Szabó Leventét, Molnár Csepkét, Boldizsár Dalmát és ugyancsak Kiss Ágnest.

Forrás: kolonicsalapitvany.hu/Szegedi Vízisport Egyesület FB oldala

Fotók: Szegedi Vízisport Egyesület FB oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb