Mindenmás

Összeütközött két autó Hódmezővásárhely és Mártély között

Összeütközött két gépkocsi a Hódmezővásárhelyt és Mártélyt összekötő út 28-as kilométerszelvényénél, tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól szombaton.

Mint írták, a járművekben összesen négyen utaztak, saját erejükből ki tudtak szállni. A hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a forgalmi akadályt okozó autókat. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek.

NEM EZ VOLT AZ ELSŐ BALESET MA

Frontálisan ütközött két gépkocsi a 45-ös főút 18-as kilométerszelvényénél, Szentes térségében. Az ütközés következtében az egyik jármű az árokba borult.

A reggeli órákban pedig lesodródott egy autó Székkutas és Orosháza között a 47-esen, gyerek is van a sérültek között.

Forrás: csongrad.katasztrofavedelem.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb