Mindenmás

Hősiesen helytállnak: három embert már sikerült élve kimentenie a romok alól a Hunor mentőcsapatnak Törökországban

Irtó büszkék vagyunk, hiszen több Csongrád-Csanád vármegyei tűzoltó is Törökországba, a tragikus földrengés helyszínére utazott – írtuk meg kedden délután, majd nem sokat kellett várni az újabb friss infókra, hiszen a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte, hogy több embert is sikerült kimentenie a romok alól a Hunor mentőszervezetnek.

Mint írják, a földrengés sújtotta Törökországban tartózkodó Hunor mentőcsapat műveleti területét a helyi hatóságok az egyik leginkább érintett térségben, Hatay tartományban jelölték ki.

MEGKEZDTÉK A TÚLÉLŐK UTÁNI KUTATÁST, HÁROM EMBERT MÁR MEG IS MENTETTEK

A hivatásos tűzoltókból álló csapat magyar idő szerint nem sokkal dél után a két keresőkutyával megkezdte a túlélők utáni kutatást a földrengés miatt összedőlt házak romjai között. Az elmúlt órákban egy húszemeletes épület maradványai között dolgoztak, amelyben a katasztrófa idején körülbelül ezer ember tartózkodott. Párhuzamosan három kárhelyszínen, összesen 16 ezer négyzetméteres területen keresik az embereket, közülük hármat élve ki tudtak menteni, öt embernek viszont csak a holttestét tudták már kiemelni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb