Mindenmás

Sok kisgyermekes család él itt, 30-as övezet, mégis 50-70 km/órával hasítanak az autósok a baktói Pihenő utcában

“A baktói Pihenő utca 30-as övezet. Ez táblával, és felfestéssel is jelezve van, de konkrétan 50-70 km/órával közlekednek az autósok és a motorosok a helyszínen” – hívta fel figyelmünket a jelenségre Zoltán nevű olvasónk kedden, aki szerint sok kisgyermekes család él itt, és a szerencsének köszönhető csupán, hogy nem történt eddig súlyos baleset emiatt a helyszínen.

Mint Zoltán írta, a Sándorfalva felé igyekvő autósok, illetve a Vásárhely felől érkező kamionosok is itt rövidítik le az utat, és többen 50-70 km/órával közlekednek. Olvasónk azt is kiemelte, hogy a problémát már jelentették a körzet önkormányzati képviselőjének, illetve a rendőrségnek is, ám eddig megoldás nem érkezett. Kértek gyakori traffipaxos ellenőrzést is, de elmondása szerint semmi látszata annak, hogy előrehaladás lenne az ügyben.

VISSZATÉRŐEN ELLENŐRZIK AZ ÚTSZAKASZT

Mint írtuk, Zoltán a rendőrségnek is jelentette már a problémát, ahonnan válaszlevelet is kapott. Ígéretet kapott benne, hogy a rendőrök visszatérően ellenőrizni fogják az útszakaszt. Pontosan így írtak: “a bejelentésben említett Szeged, Pihenő utcával kapcsolatos bejelentését megkaptuk. Kollégáim a lehetőségeinkhez képest visszatérően ellenőrzik az adott útszakaszt.” Az, hogy ez a gyakorlatban milyen sűrű ellenőrzést jelent nem tudni, viszont szépen kérünk mindenkit: ne száguldozz, mert nagyobb baj is történhet!

Legutóbb a motorosokkal gyűlt meg a szegediek baja. Erről itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb