MindenmásVideo365

Eldobtuk az agyunkat: óriás méretű lapokat burkoltak a szegedi Merkbaunál

Február 9-én, csütörtökön reggel kilenc előtt már gyülekeztek a burkoló szakemberek a Merkbau Zrt. szegedi Építőcenterében, ahová nem akármilyen programmal várták az érdeklődőket, ugyanis az egybegyűltek bepillantást nyerhettek abba, ahogy a szakképzett mesterek őrületes rutinnal burkolják be az óriás méretű burkolólapokat. Miközben már javában folyt a munka, az attrakcióról Berkecz Rolanddal, a szegedi üzlet centervezetőjével és Forgó Mónikával, a cég munkatársával beszélgettünk.

2023 A VÁLTOZÁSOK ÉVE

A Wimmer Fülöp utcai Építőcenter életében 2023 a változások éve, melynek egyik hozadéka, hogy a nagylapokat helyezik a fókuszba, hiszen a trend azt mutatja, megnőtt a vásárlók nyitottsága az újdonságok, olykor merész, vagy éppen formabontó anyagok és technikák iránt. Berkecz Roland elmondta, ez hívta életre a csütörtöki szakmai napjukat is, ahová kivitelezőket, lakberendezőket, sőt még tanulókat is meghívtak, hogy megismerkedhessenek a megalapok burkolásának minden praktikájával.

AZ ESEMÉNYEN AZ ÉPÍTŐCENTER TÖBB PARTNERE IS RÉSZT VETT

Az eseményen a szegedi Építőcenter több partnere is együtt dolgozott. A Cemix Hungary Kft., segédanyagokat forgalmazó cég munkatársai bemutatták azokat a ragasztókat, amelyekkel ezeket a nagylapokat lehet rögzíteni, valamint azokat a szerszámokat, asztalt, vágó- és fogóeszközt, ami ezeknek a megalapoknak a mozgatásához, felrakásához szükséges. Az Atlas Concorde kerámia kollégái egy design előadással rukkoltak elő, de a Merkbau Zrt. szerszám ágazatának munkatársai is hasznos tanácsokkal és gyakorlati praktikákkal látták el a vendégeket.

AZ ÓRIÁSLAPOK KORÁBBAN ELKÉPZELHETETLEN MÉRETEKET ÖLTÖTTEK

Miközben a szakemberek az érdeklődők gyűrűjében nekiláttak a munkának, Forgó Mónika elmagyarázta nekünk, pontosan, mit is láthatunk. „A greslapoknál az óriáslapok korábban elképzelhetetlen méreteket öltöttek. Amit csütörtökön burkoltunk, 120×278 centiméter és 120×280 centi volt. Ezeknek a vastagsága, amit a falra tettünk, 6 milliméter vastagságú” – tudtuk meg Mónikától, aki azt is elárulta, bármilyen dizájn is álljon közel a vásárlóhoz, a kínálatukban szereplő megalapok rendkívül színes választékában biztosan mindenki megtalálja a leginkább hozzáillőt, hiszen a Merkbau szegedi Építőcenterében kő-, fa-, illetve márványmintás lapok is választhatók.

A LEGÚJABB TRENDNEK MEGFELELŐ DARABOKKAL ISMERKEDHETTEK MEG A VENDÉGEK

Berkecz Roland elmondta, Magyarországon a megalapok burkolása még újdonságnak számít, kevésbé elterjedt, de Olaszországban és Spanyolországban például már intenzívebben dolgoznak az óriás méretű burkoló anyagokkal. A nyílt napon az érdeklődők szép számán is látszódott már azonban, hogy hazánkban is egyre több szakember sajátítja el és használja a gyakorlatban ezeket az új technikákat. A nyílt napon felburkolt lapok az ősszel Olaszországban megrendezett Cersaie kiállítás, Európa legnagyobb burkolat kiállításának lapjai voltak, így a legújabb trendnek megfelelő darabokkal ismerkedhettek meg a vendégek.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb